Fecskefészek

Sok-sok évvel ezelőtt történt még gyerekkoromban, mikor a nagyszüleimnél töltöttem a nyarat, igazi falusias hangulatú kis házuk előtt tornác állt, ahová ki lehetett ülni a padra. Egy reggel a tyúkólban érdekes dolgot vettem észre. Mamáéknál egy kis külön épületben volt a tyúkok birodalma.Úgy tűnt, hogy újabb darázs fészek fog épülni most már a tyúkoknál is. Nagyszüleim házának eresze alatt ugyanis előszeretettel gyűltek a darázsfészkek, amit nagyapó mindig sikeresen eltávolított rám való tekintettel. Természetesen a darazsak nem örültek ennek, és mindig újabb helyet találtak maguknak.

Szóval ezen a reggelen is kinyitotta nagymama a tyúkólat és én rohantam be megnézni, hogy nincs-e tojás a fészekben. Természetesen tojás még ritkán volt reggel, most sem volt,ehelyett az egyik gerendán megláttam az újabb épülő darázsfészket. Bár ez kicsit nagyobbnak tűnt , meg mintha sárból gyúrták volna, de ezzel nem foglalkoztam.

– Mama, gyere gyorsan!- kiabáltam. Szegény nagymamám el nem tudta képzelni, miért kiabálok ennyire.

– Mi a baj drágám?- kérdezte aggódva.

– Nézd – mutattam büszkén, hogy mit fedeztem fel- szóljunk papának, hogy itt is van darázsfészek!

Mama odanézett és elmosolyodott. Magához húzott és így szólt:

– Ezt nem bántjuk, majd pár nap múlva meglátod, hogy kinek a „háza” készül itt- és megsimogatta a fejem.

Alig vártam, hogy lássam ki a titokzatos lakója a tyúkólnak. És tényleg pár nappal később a tyúkok kárálása mellett csivitelő hangokra lettem figyelmes. Egy fecskepár hordta szorgosan az „építőanyagokat” a lassan kialakult fészkükhöz. Szinte napról napra tökéletesebb lett, és már csak a fecskepapa dolgozott rajta, ugyanis fecskemama gondosan ült a tojásain. Izgatottan vártam, hogy mikor bújnak ki a fiókák és egyik reggel egy apró törött tojáshéjat találtam a tyúkólban.

– Mama képzeld kikeltek a fiókák !

– Ne olyan hangosan, szegények megijednek- csitított kedvesen.

Elhallgattam és néztem, ahogy az éhes fiókákat felváltva etetik a szülők, akik fáradhatatlan hozták nekik a finomabbnál finomabb falatokat. Pontosan öt kis éhenkórászt kellett ellátniuk, akik csak akkor hallgattak el, ha etették őket. Pár hét múlva már alig fértek el a kis fecske fészekben, attól féltem mindig, hogy kiesnek.

És egyszer csak megtörtént, első dolgom volt megnézni a fiókákat, hogy jól vannak -e, de aznap csak két fiókát láttam, kétségbeesetten néztem, hogy hová tűntek a többiek amikor ismerős csiviteléssel megérkeztek a szülők és a már repülni tudó fiókák is. A maradék kettős is hamarosan elhagyta a fészket és lassan a nyár végével útra indultak.

Emlékszem, sírtam, mert féltettem őket a hosszú úttól, de nagymama meg vigasztalt, hogy jövőre visszatérnek. És valóban így történt, még kétszer visszatértek, de utána már üresen állt az egykori zajos kis fészek.Azóta felnőttem, családom lett és az ereszünkbe nekünk is meggyűlt a bajunk a darazsakkal.

-Anya nézd – kiáltották a gyerekek – egy nagy darázsfészek!

Arra fordítottam a fejem és mint annak idején nagymamám én is elmosolyodtam.

– Ezt a fészket nem bántjuk – válaszoltam.

– De miért?- kérdezték vissza egyszerre.

– Majd ha figyeltek hamarosan kiderül, hogy kié is ez a fészek.

Nagy P. Andrea
Author: Nagy P. Andrea

Már gyerekkorom óta szerettem olvasni kalandregényeket, krimiket, romantikus regényeket. Valószínűleg ez az oka, hogy magam is ezekben a zsánerekben szeretek alkotni. Öt évvel ezelőtt kezdtem el novellákat írni és azóta is folyamatosan próbálkozom. Azt szeretem az írásban, hogy olyankor kikapcsolok és teret engedek a gondolataimnak és érzéseimnek. Természetesen ez nem mindig egyszerű, de igyekszem. A különböző zsánerek lehetővé teszik, hogy más-más oldalamat mutassam meg.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

Csipi csibe és a síró medvebocs

Egyik reggel Róka Robi és Réka elindultak a baromfiudvar felé, hogy meglátogassák kis barátjukat, Csipit. A kapuban összetalálkoztak Károly kakassal, aki éberen őrizte az udvar

Teljes bejegyzés »

Rendezvény Cegléden

Még valamikor nyáron jelentetett meg egy „versíró pályázatot” a Ceglédi Kossuth Művelődési Központ. A pályázat témája a következő volt: „Szerinted is több rejlik a magyar

Teljes bejegyzés »

Kávéházi parafrázis

Attila, mondd, az hogy’ lehet: ki költő ma, és hisz, szeret, feles- leges?   A vers, az édes, ősi szó, ha fáj, ha szívdobogtató, sehol

Teljes bejegyzés »

A Bankus

Kornél a sötétségbe mered. Verandáján áll és dohányzik. Közben a gyengefényű izzó karcosan berregni kezd, a szél felerősödik. Szaladnak a gallyak. Úgy érzi, mintha figyelnék.

Teljes bejegyzés »