Éjjel egyedül sír a tenger,
könnycseppjei, a csillagok
visszatükröződnek a sötétlő vízben,
mint kivilágított, aranyló ablakok.
Csend telepedett a víz fölé,
most nem vágtatnak a habok,
harcias futásuk estére elcsitult,
még túljátszott haragjuk is alábbhagyott.
De távol új villám cikázik,
és fehérre festi az eget,
az égi csillagok tükörképe remeg
a tenger nemrég még sima felszíne felett.
Sötétebb ruhát ölt a világ,
szél kavarja az örvényeket,
megszerezni vágyva a tenger aranyát,
de vele hajba kapnak értük a fellegek.
Teljes a sötétség, hullámok
morajával teljes a zűrzavar,
nehéz minden, s teher, mint egy lázálomban,
amit ébredéskor a hajnal fénye eltakar,
a mélybe rejti, s most újra vidám
napfényben fürdik a tenger,
de túl sok a partján a kíváncsi szempár,
kereszttüzükben már sírni sem mer.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
