Midőn az éjszaka gondos anyaként
fekete takarójával betakarja,
s kezével gyöngéden megsimítja,
álomtól elnehezült fáradt, égő szemét
az ablakoknak,
Midőn a hajnal párából szőtt függönyt aggat
az ébredező növényekre, fákra s virágokra,
mikor az első gyenge halvány napsugarak
félénken előmerészkedve először simogatják meg,
az alant békésen elterülő tájat,
Vagy tán mégis inkább, egy vasárnap,
egy lusta nyári délután, nemsokkal ebéd után,
mikor a nap fenn ragyog a tiszta kék égen,
béke s nyugalom trónol az áttetsző fényben,
néma csend zümmög a levegőben,
Igen, akkor volna jó, valóban élni!
Habzsolni teli szájjal, élvezni, megélni
a pillanatba bezárt, tetten ért mozdulatlan időt.
Csak cél nélkül nézni, semmire sem gondolni,
semmivel nem törődni, lebegni a légben,
s egyedül csupán élvezni egészen,
értékelni a létet, a maga teljességében,
Igen, az volna ám a szép!
Ha ilyen lenne az elképzelt világ,
be szép is lenne, ha igaz volna
Ha lenne, s ha így volna,
De hiába szárnyal sajnos a képzelet
.
A valóság erősebb, mint az ábránd.
A csoda sokáig nem tarthat,
véget ér egyhamar.
Az álom illékony,
akár egy félénk megriadt pillangó
egy-kettőre elszáll.
Az ábránd is, akár a hajnali köd felszáll,
és ami helyette marad: a változatlanság.
A szürkeség, szomorúság.
A kiábrándító jelen.
A lesúljtó valóság.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
3 Responses
„Az ábránd is, akár a hajnali köd felszáll,
és ami helyette marad: a változatlanság.
A szürkeség, szomorúság.
A kiábrándító jelen. ”
Tudjuk, hogy „ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz”, de azért olykor érdemes valamit szépet álmodni, de talán még inkább a valóságban meglelni azt. Talán így tavasz közeledtével nem is lesz nehéz.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
EGYETÉRTEK AKÁRHOGY IS VAN, AZÉRT AZ ÁBRÁNDOZÁS FŰSZE AZ ÉLET KÍNÁLTA ÉTELEN.ÉS VALÓBAN, HAMAROSAN JŐ, KOPOGTAT AZ AJTÓN A TAVASZ, ÖRÜLJÜNK HÁT!
sERETETTEL
tONIÓ
Kedves Tonió!
Talán nem is ábrándozni, de néha elmerengeni azon, hogy milyen jó is lenne számunkra, ez és az, aztán úgy is kizökkent az élet.
A valóságot viszont fel kell fedeznünk és ami abban szép, azt a szívünkben átölelnünk, ha tehetjük továbbadni, vagy ha nem kell senkinek, magunkban megőrizni.
Szeretettel: Rita