Kőszíved

Hosszú éveken át  

voltál ártatlan áldozat, 

sokat szenvedtél miattam. 

Ó be sok könnyet ejtettél, 

bús szemed sós könnyek tengerét, 

hullatta, ontotta. 

Lelked,keserű bánat fájdalma, 

kínozta, mardosta. 

 

Évek jöttek, s évek múltak el  

s eközben szíved 

kemény lett, megdermedt. 

Kővé vált lassanként. 

 

Ma már ismét jó neked, 

szíved már nem gyötri érzelem. 

Egy kődarab került helyébe.  

Többé már nem fáj, nem sajog, 

már nem vagy védtelen, 

ártó kezek már el nem érhetnek, 

kőszíved védelmét élvezed. 

 

Ma már ha látsz másokat, 

kiknek szívében még láng lobog, 

s ettől szenvednek  oly sokszor, 

rajtuk csak mosolyogsz. 

Nem érted s szánod őket.

s mondogatod ó, szegények! 

 

De mégis, néha elfog a kétség, 

s nem hagy nyugton. 

Érzed a hiányt, az űrt, 

mi bensődben mélyen ott feszül. 

Megfejteni nem tudod a talányt, 

Ez számodra  túl nehéz rébusz talán. 

 

Talán csak valami, kicsiny apró dolog,  

az mi hiányzik,   

de titkon érzed, mégis fontos,  

hiányával valami lényeges  

számodra végleg elveszett,  

meglehet, tán örökre!