Valahol messze szántanak.
Nehéz vasak alatt forog a föld,
és porzik a határ, ahogy
készítik a talajt az új élet előtt.
A vonatablakból nézem,
a kanyarban hogy változik a táj.
Mintha állna az idő, csak
a némafilm pereg. De semmit sem muszáj:
az ablak filmvászon, s keret.
A szünet csupán egy-egy állomás,
a vonat megáll, leszállok,
s ha félig kész tervrajzzal is, megyek tovább,
marokra fogva őrizve,
hogy most már ne írjon bele senki sem,
ha rosszul lépek, én tegyem.
Eltévedt nyomom majd elboronálják, úgy hiszem.
Hogy merre járok álom és
valóság közt, épp most nem érdekel,
mert a még szárba sem szökkent kalászból
ki nem sült új élet kenyere énekel
hívogató, halk dalt. De a célig
a távolság centikkel fel nem mérhető…
Csak hagyom hát, hogy mellettem
szaladjon az út, míg felettem fut az idő.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
