Úgy gondolom, addig élek,
amíg szememhez eljutnak
árnyalataikra bontva az ég
peremén pislákoló fények,
amíg látom, hogy zöldből aranyba
fordulva hullámzik a kalász,
s nem téveszt meg, hogy sötétbe
olvadó színébe ki mit magyaráz,
amíg nem csap be a tükör, mert a
régi helyén van minden ráncom,
a jelenben élek, s nem csak a tegnap
képeiből áll minden álmom.
Amíg a szemeimben bujkál még
a régi csillogású derű,
az élet az, ami bonyolultan
szerkesztett – mégis olyan egyszerű:
egyszer ölembe hullott minden,
amit sohasem akartam,
máskor akkor sem kaptam semmit,
ha magamból mindent odaadtam.
Addig élek, amíg halványan
ott vagyok mások gondolatában,
még ha tökéletlenül is, de
jelenvalóként, és mindig a mában.
Néha elveszek újra magamban
csendesen és szárnyaszegetten,
majd erőt gyűjtök a döntésből, hogy
a félelmeimet szélnek eresztem.
S ha kiderül, hogy Jóreménység nincs,
de én még mindig igaznak hiszem,
a Bizalmatlanság fokát
még önszántamból kikerülhetem,
és addig élek nyílt szívvel, néha
derűsen, néha búsan, de szabadon,
amíg felettem csak az ég van,
és nem tart fogva senki és semmi más hatalom.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
