Javítás 3.
Vándorlás 3. . /5/
Fekete bársony és szívig futó érintés
Már szépen szürkül, tompul a világ. Lámpások gyúlnak a házakon, az utcán és a sötétedő égen. Sárgás fény ég a pinceajtó felett, a gádorban és a pincében. Az ajtónál két cefrés hordó várja az erjesztenivaló gyümölcsöket, oldalt egy kis kerekes kút csendesen súgja: „Beljebb menjetek!”
A gádorba lépve ott van minden, mit a bor és a föld kíván: nagy satus prés, a daráló a nagy kádon áll. Üres ládák, zsákok rendezve, pakolva. Nagy fonott kosárban hatalmas üveg pálinkát rejtenek, jól ledugózva. Lopók sorakoznak a falon akasztva, a fejtéshez pár slag is csüng mellettük. A polcos szekrényen fokoló, egy keskeny dobozból kilógó sárgás-zöldes kénező lapok és más egyéb eszközök megférnek. A masszív asztalon, tálcán poharak és egy világos, parafás borosüveg álldogál.
– Elvégeztetek? Gyertek hát lejjebb! – szólal meg a mélyből Lajos bácsi.
– Készen vagyunk, a vacsora is készül! – válaszol Vera, s miközben beszél, megfogja András kezét. – Gyere, óvatosan lépj!
A lány keze meleg, s puhább a selyemnél; szívig rohanó, kellemes érzés ez a legénynek. Lépnek lefelé pár lépcsőt, mire újra sík lesz a terep. Kétoldalt gerendákon hordók fekszenek. A talaj sima, sárgás, oldalt a tégla néhol kivillan. A falat és a boltíves mennyezetet mindenhol fekete, bársonyos penész borítja. András ösztönösen kinyújtja a kezét, megtapintja.
– Milyen puha… – szökik ki a szó a száján.
– Nemespenész – mondja büszkén a szőlősgazda. – Hűvös is van idelent, éppen nem hideg – teszi hozzá. – Ám jó a páratartalom, s jól elalszik a bor.
Kezében három kis borospohár, ujját az üveglopó végébe dugva tartja; állítva, de kissé döntve, a melléhez és az arcához szorítva hozza a bort.
– Gyertek, ezt kóstoljátok meg! Úgy a szó is jobban esik.
Szépen gyöngyözve tölti meg a három poharat, majd szét is osztja őket. Lajos bácsi a fiatalokra néz, miközben emeli a sajátját:
– Téged az Isten hozott, s legyen is rajtunk áldása!
Illatos bor illata keveredik a pince finom penészszagával. Koccintanak, s azzal már szépen gurul is le torkukon a savanykás, finom bor.
– Jó itt a termés, és jó a bor – mondja az öreg, s nagyot csettint a nyelvével. – Vulkán működött itt rég, nagyon rég valamikor. A pincék is különlegesek: riolittufába vájva nemesek és jó hűvösek.
– Hát, édes fiam, te merről jöttél? Felétek is vannak jó borok, szülők?
András a finom bor ízével a szájában szólal meg. Mesélni kezd, hogy innét, a palóc hegyekből érkezett; beszél az erdőről, a tölgyekről és az otthoni világról. S ahogy mesél, úgy ciripelnek alá a tücskök egy lágy muzsikát a léleklyukon keresztül.
– Jól van – mondja végül Lajos bácsi. – Mára elég, menjünk, és üljük meg a vacsorát!
2026.03.30.
Felföldi Lajos
Denevérszárny és holdfényes vallomás
– Menjetek előre, mindjárt megyek! Itt még pár apróságot elrendezek – mondja Lajos bácsi a pince mélyéről.
Indulnak is, s már kint állnak az éjszakai, friss levegőn. Az égen kigyúltak a csillagok, egy denevér repül el a fejük felett. Veronika felsikant, András karjaiba simul, s a szemébe néz.
– Nem félek, de itt jó veled – mondja, s a hangja furán cseng.
Arca és szemei különösen szépek, ahogy a holdfény rávetül. András érzi a lány közelségét, a szívverését; érez a lányban egy csodás örvényt, és érzi, ahogy a vére forró lávaként, lobogva indul meg benne.
Este ráfeküdt mindenre; ők szorosan egymás mellett sétálnak be a házhoz. Közben szemeik kutatják a csillagokat.
– Ott, ott van a Göncölszekér! – mutatja Veronika. – Ott pedig az Orion, igaz, mi Nimródnak vagy Ménrótnak hívjuk. Tudod, ő az égi vadász a hun-magyar monda szerint.
Hangja oly édes, oly lágyan simogatja András lelkét. Az istálló és az ólak lakói már mélyen alszanak a sötétség leple alatt. A konyhában sárgállik a lámpa, s körülötte szentjánosbogarak lejtenek táncot.
– Megjöttetek? Akkor teríték! – mondja Erzsi néni, ahogy belépnek az ajtón. – Kezet mosni, és lehet az asztalhoz ülni! Aztán Veronika megmutatja a szobád – fordul András felé.
– Köszönöm – mondja a legény halkan.
– Áh, hagyjad csak, nem tesz az semmit, fiam! – inti le az anyja kedvesen.
Közben, hogy asztalhoz ülnek, Lajos bácsi bakancsa hallatszik odakint, s már lép is be a konyhába. Mártja kezeit a kézmosó tálba, s már ül is az asztalhoz.
– Hú, de éhes vagyok! Na, asszony, osszad az ételt!
Először András tányérját veszi gondnoksága alá Erzsike néni. A fakanálon egy szép adag ganca, s a tányér oldalára, meg persze középre is szépen, késsel körbeszaggatja. Majd mindenkinél sorra megy, és eléjük teszi a kis szalonnával pirított hagymát:
– Locsoljátok bőviben, hagy csússzon!
Lajos bácsi még egy pillanatra serdül-fordul, az asztalra poharakat rak, meg egy üveg olaszrizlinget.
– Na, most már se éhen, se szomjan nem halunk! – mosolyog az asztal felett. – Jó étvágyat! Áldott legyen az Úr Jézus, ki az étket asztalunkra rakta! Tartsa is meg jó szokását!
– Jaj, eredj már! – mondja Erzsike néni játszva, mint aki haragszik, de mosolyogva néz urára.
– Jó étvágyat! Jó étvágyat! – mondják az ifjak is.
Keresztet vetnek, és a gancának szépen nekiesnek.
Lassan elfáradtak a kanalak, s a gyomruk megtelik a finom, meleg, füstös gancával. Már a poharakban gyöngyözik a hegyek nedűje; koccintanak:
– Egészségünkre!
– Na, még egy pohárral altatónak! – mondja Lajos bácsi, s miközben beszél, már cselekszi is az ígéretet. – Aztán holnap merre, hova mentek? – kérdi a két gyereket. – Mert délután már nekem is kellettek! Holnapután disznót kell gyorsan vágni, mert megsántult a fene, baja lett; aztán elő kell készülni. András, maradj, aztán majd utána meglátjuk, mi legyen!
– Köszönöm, szívesen maradok! – feleli a legény, s közben összevillan a szeme Verával.
A lány tekintetében ott ragyog az öröm.
– Köszönöm szépen a vacsorát! – azzal András feláll. – Jó éjszakát!
Elindul ki, az udvar sötétjébe, s Veronika is megy vele; egyszerre mozdulnak, mintha egy tudatuk lenne.
2026.03.30.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Köszönet az Irodalmi Rádiónak, mert már pár művem megjelent antológiáiban. Folytani szeretném az írást, számomra egy lelket gyógyító és erősítő kúra!
