Az út végén

Hosszú utadon elérkezett végre, 

 előtted van, hívogat, hogy belevágj, 

a sok sok egyenes, kitérő, és forduló után, 

a legyőzendő utolsó kanyar. 

Már félig be is fordultál rajta, 

majd miután újra kibukkansz, 

jönne a megszokott kérdés, mint máskor, 

s mint már oly sokszor, a folytatásban: 

És most merre, hogyan tovább? 

Merre indulj ezután?  

Balra, avagy jobbra netán? 

 

De itt a végén, hidd el, ez nem lehet kérdés már! 

Itt már nem tudsz mást tenni, 

mint egyedül, és egyenesen tovább menni, 

addig, míg csak az út tart, egészen a legvégéig. 

Itt már magadra maradtál. 

Akkor is egyedül kell már menned,   

ha úgy látszik hogy mások is körülvesznek,  

veled együtt mennek, vagy csak követnek. 

Téged mindez ne tévesszen meg! 

Ez csupán csak a vak látszat. 

 

Más egyebet,itt már, nem tudsz tenni, 

mint fejed leszegve csak előre menni, 

és elismerni, hogy megfontolni, mérlegelni,  

kitérőket keresni, most már túl késő. 

És amit nem tettél meg,akkor, 

mikor meg kellett volna tenni,  

azt már mégegyszer megtenni, vagy bepótolni 

itt már nem tudod , mert  már lekésted.  

Itt most már erre túl késő lenne. 

 

Most már túl késő. 

Csak magad vagy már. 

Magadra maradtál. 

Mégha fájó is neked, 

ezt el kell fogadnod! 

Inkább, tedd a legjobbat, helyette, 

amit csak itt, és most tehetsz: 

 

Menj most már gondolkodás nélkül  

mindig előre, egyenesen, 

amíg az út csak tart, a legvégéig! 

Sietősen, hogy minél előbb odaérj, 

tudván azt, hogy bármi mást tenni , 

már értelmetlen próbálkozás lenne,  

hisz erről már rég lekéstél. 

 

Csak menj egyenesen, mindig előre! 

Ne nézz hátra, sem jobbra, sem balra, 

csak menj mindig előre, bátran, 

határozottan  összeszorított fogakkal! 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „tudván azt, hogy bármi mást tenni ,
    már értelmetlen próbálkozás lenne, ”

    Kedves Tonió!

    Ez bizony így igaz, nincs más hátra, mint előre.

    Szeretettel: Rita🥰

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Szekeres Zsanett

Olga a cápa

  Olga egy nagy fehér cápa, kész fegyverarzenál a szája. Ő az óceán rettegett réme, közel s távol nincs ellensége. Két sor fog villog baljósan,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Kannibálok

Rózsa Iván: Kannibálok Nem vagyunk semmivel sem jobbak, mint az állatok; tulajdonképpen kannibálok módjára egymást faljuk fel a túlélés reményében. Emberek vagyunk egyáltalán? Vagy ember-állatok?

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek

Rózsa Iván: Szúnyog-emberek Ha megtámad egy szúnyog, üsd le! Védd magad! Ne érdekeljen, milyen volt a gyermekkora, ne mérlegelj! A szúnyog köztudottan vérszívó; nem azért,

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Gondolatok éjjel

Éjszaka van, a plafont nézem. Vajon mennyi fájdalmat bír el egy test? Míg lesz a szál egyenesből összetekert görcs, mely kiutat már nem keres?  

Teljes bejegyzés »

Anyák napja húsz év múlva

Megint korán keltem. Elhúztam kezem a digitális képkeret előtt, ezzel mára kiiktattam az ébresztő funkciót. Az aktuális képről a hatalmas családom mosolygott vissza rám. Négy

Teljes bejegyzés »

MAIT díjátadó 2026.07.29.

Tegnap (07.29. csütörtök) a MAIT („Magyar Alkotók Internetes Társulása”) rendezvényén voltunk, Kisgyőrben. Volt egy pályázat („A művészet erejével”) amelyen a „Bárányfelhők” című versemmel díjat nyertem.

Teljes bejegyzés »