Az iskolakezdés újdonsága ölel át…minden új, a füzetek, a ceruzák, a hatalmas iskolatáska…ott fekszenek előttem, az asztalon…érzem, az „új” élet illatát. Nem is tudom, melyiket fogjam meg először. Szüleim békés, szelíd mosollyal figyelik minden mozdulatomat. Végre, bátortalanul megfogom az egyik füzetet, kinyitom és beleszagolok…
-Az a kockás füzet…az lesz, a matematika füzeted…-mondja apukám, miközben kékszínű fedőpapírral, szépen, komótosan, becsomagolja a füzeteket, és precízen egymásra helyezi őket, a kis íróasztal jobb oldalán, hogy ne legyenek útban, más is elférjen még, az asztal lapján…
-Az pedig a vonalas…abba fogod írni az első betűket…aztán szépen, írjál ám-és biztatóan mosolyogva néz rám.
-A betűket…írni fogok…és olvasni fogok…én, és egyedül -ábrándozva suttogva ismétlem apukám szavait és próbálom beleélni magam, az ismeretlenbe …-Igen! – mondja apukám – hamarosan! – és a mindig meleg kezével, megsimogatja a fejemet. Én pedig, szinte belehajolok a tenyerébe, mert most minden olyan izgalmas, és most, különösen jól esik a szerető apai jelenlét. Anyukám, mögötte áll és mosolyogva figyel minket, és már szinte hallani vélem, amit ilyenkor mondani szokott:” Jaj, ne kényeztesd már mindig azt a gyereket!” -de most nem mondja.
Minden füzetet, egyenként fogok meg, és szagolom, és simogatom őket. Egyszer csak, megpillantok egy színes, lapos, kis fémdobozt…kíváncsian fogom a kezembe, mi lehet az…
-Színes ceruzák! – mondja apukám-bontsd csak ki nyugodtan, az is a tiéd, most már rajzolhatsz, és színezhetsz is …itt van hozzá, a rajzfüzet…
És talán itt kezdődött el az, ami iránytű lett az életemben…a színek világa, papírra vetve, a mindenféle árnyalatú, alakzatú kis virágok csodálata után. Elsőre, minden érdekelt, de valahol már, ott motoszkált bennem, a színek iránti, mélységes vonzalom… és innentől fogva, csak rajzoltam, és rajzoltam a gyönyörű színeket adó, kis vékony fába ágyazott, kincseimmel…
Varázslatos kisugárzást jelentettek számomra, a vékony fából készült kis rudacskák. Mindegyik szín a kedvenc volt…mert hogy nézne ki, a tulipán, zöld szár nélkül…és a fekete bibe nélkül…
A hat szín után jött, a tizenkettő, majd a huszonnégy…kialakulhattak végre, a hiányt jelentő árnyalatok…már nem csak szimpla zöld, piros és kék szín létezhetett…
Számomra a ceruzák élvezetes varázslók lettek. Apukám azt mondta, te megtanítottad nekik a papíron való táncolást, mert a te kezedben vannak, ők pedig a színeiket ontják, lehelik neked cserébe a rajzlapra…bármit rajzolhatsz velük, már oldhatatlan a kötelék, hálásan követik a gondolataidat…
Milyen csodás, boldogító, tiszteletteljes kapcsolat is ez…az egész lényemet betöltötte. A rajzolás utáni vágy folytonossá, mindennapivá vált. Hamarosan, már mindenki kitüntető figyelemmel figyelt fel a színes rajzaimra. Az álltalános iskola utolsó éveiben, már nem volt kérdés, hogy mi lesz a hivatásom, ha majd, „nagy leszek”.
A későbbiekben, a ceruzákat felváltotta az akvarell, majd az olaj…de, a színes ceruza, továbbra is, a szívem csücske maradt. Az, az első, kis hatszínű készletet tartalmazó fémdoboz, amiben, a már használhatatlan kis ceruzacsonkok maradtak, sokáig őrizték, örök emlékként hajdani mivoltukat. Ezt, az első kis csodás élményt nyújtó dobozkát, évekig őriztem, nagy becsben és szeretettel, az íróasztalka kis fiókjában. De asztán, egyszer csak nyoma veszett…talán egy költözés alkalmával tűnhetett el…sokáig nem akartam elhinni, hogy már nincs, és újfent, és újfent keresni kezdtem…
Évek múltán döbbenünk rá arra is, hogy bizony a tárgyaknak is milyen felbecsülhetetlen, eszmei értéke tud lenni, hiszen, őrzi az életünk múltbéli kis darabkáját …szeretetünkkel, szinte, életet is képesek vagyunk adni nekik.
Hihetetlen, hogy a belső énünket, gondolatainkat, egyszer csak egy jelentéktelennek tűnő tárgy jeleníti meg és hozza felszínre hozza azt , ami bennünk zajlik…és utat is mutat, mint ahogy az én esetemben…a képzőművészet, hatalmas tág világa…az alkotás öröme, ami meghatározója, mozgatórugója lett a jövőbeni életemnek…kitárult, és egyre szélesebb lett, az élet sokszínű skálája…és nekem, ezt a csodálatos világhoz vezető utat, egy kis titokzatosnak tűnő, kicsike kis , színes ceruzákat tartalmazó doboz nyitotta meg…
Author: Szendrei Ágnes
Szendrei Ágnes vagyok, festek és írok is. Ez egyáltalán nem ritka a festők világában, szinte ikertestvérnek is mondhatnám az én szempontomból. Egy pár éve, adtam a fejem írásra, ami valószínűleg bennem lakkozott már a serdülő korban, mert már akkor is szerettem kis történeteket papírra vetni. Pár éve megjelent már két könyvem is. A továbbiakban is kedvem van novellákat írni, sőt, talán még könyvet is. Voltam irodalmi színpados is, mert az előadó művészet is vonzásában tartott egy darabig. A Facebook oldalamon felolvasó sorozatot indítottam a könyveimből. A közelmúltban pedig az Irodalmi Rádió Grundon porondján olvastam fel egy novellámat, valamint a tavalyi antológiában is szerepelt egy írásom. A továbbiakban is elhivatottságot érzek az írás irányában.