te taszítottál oda, ahol most vagyok,
és sokan azt gondolják majd rossz vagyok.
gyűlöllek téged és gyűlölöm magamat,
amiért együttes erővel elvettük minden szavamat.
meg akarok halni és egyben élni,
betegágyon kérve mentsen meg a doktornéni,
haláltusát akarok és szerelmeket,
ahol nem az a fontos hogy ki vagyok hanem hogy ki leszek,
álmodni akarok és újra sírni,
eszevesztett révületben újra szóra nyílni.
azt akarom, hogy újra süssön a nap,
holdfogyatkozásban csak megkap a pír.
de legyen már végre északból dél,
legyen bizakodás, magamutogatás,
tolongásból sorbanállás,
csendben rendbetett szavak és nevek,
ahol a húsárus is minden nap vesz kenyeret.
legyen szivárvány és legyen felhő,
nem úgy mint a feléd odahazudott ernyő,
legyen alkonyat és pirkadat,
ami előgyűri belőlem az elrejtett nyomokat
és engedjem hogy hagyjam szeretni
a bennem ejtett sebeket.
Author: Ugrai-Tormási Miranda
Amikor írni kezdtem, tinédzser szívem mély hepéket és hupákat élt át. De minden hepe után jön egy hupa és az én életem is megváltozott. Sok írásom a fiókban pihent, de most van valaki, akinek szeretném megmutatni, hogy ki voltam és ki vagyok. Szeretnék Ráhagyni érzelmeket, érzéseket és végtelen szeretetet. Tessék hát lelkem minden apró sóhaja: Neked.
