Szellő szárnyán egy Tollpihe száll,
egyik felén a Nap fénylik már,
a másik felére árnyék vetül,
közben a réten egy Méhecske repül.
Tollpihe a szélben összevissza cikázik,
Méhecske szeme a Nap fényében szikrázik.
Ezáltal látása eléggé sejtelmes,
Tollpihe rá nézve még lehet veszedelmes.
A szellőből szél, szélből orkán lett,
Tollpihe a szélben így eléggé erős lett.
Erejétől telve a Méhecskét fellökte,
Méhecske így ez által lehuppant a földre.
Erős széllel szemben egy levélbe kapaszkodott,
de fél szemmel látta, Tollpihe újra felé száguldott.
Megijedt, s inkább a szélre bízta magát,
így tovább sodródva meglátott egy hatalmas fenyőfát.
Gondolta magában, a nagy fenyőfán megbújik,
s kivárja, míg a vihar előbb-utóbb feloszlik.
Terve sikerült, örült is neki,
tobozok közé elbújt, onnan lesett ki.
Türelmesen várt a zengő tobozok között,
de fentről Tollpihe hangosan ráköszönt.
Méhecske megijedt, sikított egy nagyot,
majd bátran Tollpihére nézve így szólt:
Szia! Itt vagyok 🙂
Author: Hajnal Cs. Krisztina
Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt
2 Responses
Kesves Krisztina!
Nagyon érdekesnek találtam a Méhecske és Tollpihe kapcsolatát. Nekem úgy tűnt, mintha a Méhecske eleinte félne valamitől, amit nem ismer, aztán a végén rájönne, hogy nincs mitől tartania. Jól érzem ezt? Mitől félt a Méhecske a történetedben?
A vers végén a ‘Szia! Itt vagyok 🙂’ sor nagyon megfogott. Mit jelentett számodra ez a pillanat? Mire jött rá a Méhecske? Képes-e szerinted két ember, aki sokáig félt egymástól vagy félreértette egymást, egyszer csak azt mondani egymásnak: ‘Szia! Itt vagyok.’?
Kedves Zita!
Köszönöm kérdésed, e-mailben válaszolok, bővebben ki tudom fejteni gondolataimat.
Szeretettel:
Kriszti