Nyelvnyújtós szerelem

Képeink örökítették meg történetünket.

Furcsa ez a modern világ,

Elvesztjük benne az eszünket.

Elvesztettem benned is az első nyelvnyújtással.

Az első közös szokás, mi összekötött egymással.

 

Emlékszel-e még az első kattanásra,

Az első igazi szívdobbanásra?

Hogy mikor történt pontosan,

Már én sem vagyok biztos benne,

De ha egyszer könyvet írnék,

Biztosan sikerlistás lenne,

 

Mert mi sírva valljuk meg szerelmünket

És odafigyelünk a másikra.

Egy szóra odaadjuk mindenünket,

Hisz tudjuk: mindkettőnk mázlista.

 

Te gondoltad volna, hogy ez lesz belőle?

Hogy eltelik pár hónap

És nem tudsz tovább bujkálni előle?

Az érzésekről beszélek most,

Nem valami árnyról.

Az izgalomról van szó,

A felejthetetlen nyárról.

 

Én emlékszem még az első alkalomra.

Arra is, mikor megláttalak, és az első kocsiútra.

Olcsó duma volt az „úgyis útba esel”,

De akkor még más helyzet volt,

Más volt a kimenetel.

 

Emlékszem az illatodra, a csillagnézésre,

A fáradt másnapokra, az első közös éjre,

Mikor motorra pattanva bevettük a fővárost,

Meg hogy nem láttam még nálad kitartóbb táncost.

 

Te emlékszel még az első kézfogásra?

Az első éjjeli erdős túrázásra?

Hogy nem volt bennünk félelem,

Mert lefoglalt a pillanat,

De most az összes emléket élvezem,

Mert akkor belém égetted a bizalmat.

 

Nyelvnyújtós szerelem,

Megismételhetetlen álom,

És a mai napig is minden reggel alig várom,

Hogy lássam újra arcodat

És csodálhassalak kicsit,

Mert a mi szerelmünk szívemben

Minden ajtót kinyit.

Zsellaversek
Author: Zsellaversek

A nevem Fenyvesi Fruzsina Ella, verseimet Zsellaversek művésznéven publikálom. Számomra az írás biztonságérzetet jelent. Szeretek úgy gondolni rá, mint puha meleg takaróra egy hideg téli napon, melyben bármikor elbújhatok a világ elől. Ahogy írom is: „A rímek közt bárki elbújhat…” Költészetemben a szabad formát és a romantikus hangvételt ötvözöm személyes élményekkel és belső világom, tapasztalataim rétegeivel. Pályakezdőként korábban Az élet tánca (Publio kiadó), illetve A nárciszok nyelvén (Irodalmi Rádió), valamint a nem rég megjelent Líra Liget (Zöldkalamáris kiadó) című antológiákban jelent meg versem. Költői munkásságomat közösségi felületeimen is megtalálhatjátok Zsellaversek néven Facebook és Instagram oldalakon egyaránt.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Reggel

Pókhálón keresztül köszönt a hajnal, rigó rikolt a reggelbe robajjal. Pár óra álom, s benne az együttlét, átölelve egymást, s vele az örökkét.   Míg

Teljes bejegyzés »

A Múzeumkertben

Március vége volt, erre tisztán emlékszem. Az a különös, lebegő délutáni csend ült a Múzeumkerten, amelyet csak a tavasz tud hozni: már nem a tél

Teljes bejegyzés »

Romantika-kapcsoló

Miért van az, hogy mikor már a türelmem is elfogy, a semmiből előhúzol egy giccses filmes jelenetet? Mintha lenne rajtad egy kapcsoló, ami másra nem

Teljes bejegyzés »

Kedves, kecses szerelem

    Kedves, kecses szerelem     Egy lelkem egy testben lebeg veled, kedves szerelmem.   Egy kecses szerelmes egy rejtelmes szerelmet keres.   Egy

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács-Hargitai Anikó

Őszi táj

Kései napfény zizegése, balatoni vidék pihegése, halkuló színek sziszegése, a nyárutó pisszenése most győz,   Lehulló levelek futkosása, rejtelmes rakottya roppanása, kecskekapor koppanása, szól a

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács-Hargitai Anikó

Ilyen egyszerű

Sóhajtástól alélt bársonyparittya bozontos bábakonty közt megbúvó üveggolyók barnuló nap sugarában borfüge érik döngicsélő méhrajba csap bele a villám könnyező álomból ébred a hajnali szellő

Teljes bejegyzés »