Rózsa Iván: Orgona-szimfónia

Rózsa Iván: Orgona-szimfónia
(Hommage à Camille Saint-Saëns)

Ha csak az Orgona-szimfóniát írtad volna meg;
Kedves Kamill mester, nekünk már ez is elég lenne…
Liszt Ferenc pótapád, póttestvéred volt Neked;
Az orgona, mintha a magyarok szívéből zengene…
Megható, ünnepélyes megemlékezés, mely ma nem szokásos;
Inkább belerúgnak a halott oroszlán épp kihűlt tetemébe…
De Te az örökkévalóságnak állítottál emléket, hatásost;
Míg tart a világ, zúgjon az orgona Liszt Ferenc emlékezetére!

Budakalász, 2026. Július 15-16.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »

Szóvirágok

Szóvirágok hullámoznak a szélben, kezem lágyan simítja őket a réten. A lila, a kék… kéretőzik mind, jönne, kössem őket egy szép csokorba össze. De versembe

Teljes bejegyzés »

A boldogság nyomában / részlet

Mennyit gúnyolódtak rajta az emberek, összesúgtak a háta mögött. -Szegény, milyen bolond! Elment a józan esze is, amióta eltemette kislányát.-így beszéltek róla. Pedig, ahogy ő

Teljes bejegyzés »

Ajándékom neked

Nézd, ahogy szívem sebeire virágokat hímzek! Begyógyítják, betakarják a hegeket, melyek örökre nyomot hagytak. Szívem minden egyes dobbanásával újabb virágok nyílnak ki szívemen. Hagyom, hogy

Teljes bejegyzés »