lassan búcsúzik az élet… ő kérve kéri tőled: adj oda mindent! mindent, mi elveszett, mi porrá lesz, feledett… adj mindent oda, nap mint nap, éleszd: szemében játsszanak gyönyörű fények… kérlelve kérlel, nap mint nap esdekel, mosolyog rád és néha nevet: nincs minden veszve! – mondja, az élet ne legyen az ő gondja... legyen a tiéd, hisz ő odaadta már neked: lelkéből a lelket, nappalát, éjjelét, szép éveinek több mint a felét… mindent, mit tudott, rád adott: szeretetét s a meleg kabátot. most csendben néz rád, és várja a csodát, éppen hozod a vacsorát… minden cseppjét lassan ízleli a létnek, tudja, hogy szeméből lassan kihunynak a fények, és mégis remél, fogja kezed, ahogy betegágyadon kis korodban ő virrasztott veled… most, úgy virrasztasz vele… 2025.02.14
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
