Lángoló korong kúszva
közelíti meg a csillagokat,
ívet úszik az égbolton,
perzsel, izzaszt mindent,
mihez nyelve hozzáér,
szuszogva süpped kései rügy
a földre,
kevéske vizet szippantana,
a keserédes szárazságból,
ha tudna…
Estig szikkadozik minden,
míg az égő korong nincs lenn,
esély nincs a frissülésre.
Marad a rekkenő kényszer,
a pára ölelő keresése,
s a meleg,
melyet elviselni csak búsan
hervadó levelekkel lehet.
Author: Czomba Zoltán
Magyarország északkeleti részén, Pátroha községben élek családommal. Középiskolai tanáraim hatására kezdtem el verseket írni az előző évezred végén, több- kevesebb sikerrel. Diákkori alkotásaim közül néhány a Természet és én! című antológiákban helyet is kapott. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra visszataláltam az íráshoz. Azóta műveim száma folyamatosan gyarapszik, és már nem keresek kifogásokat, nem állítok akadályokat eléjük. Főbb témáim a család és az emlékezés, a hazaszeretet és nemzeti identitás, természet és mindennapi élet, valamint az elmúlás és az idő kérdései. Verseimben gyakran jelenik meg a közösség és a társadalom iránti felelősség is. Az írás számomra egyszerre önkifejezés és párbeszéd: szeretném, ha verseimben mindenki felfedezne valamit a saját életéből. Bár olykor drámákat is írok, leginkább a költészet az, amihez újra és újra visszatérek. Örömmel osztom meg gondolataimat mindazokkal, akik nyitottak a költészet varázsára. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és a számtalan hobbim közül az egyik legfontosabb számomra az olvasás.
