Bátorodik már a nap,
s tüzes izzással önti el a tájat.
A hajnali pára cseppek,
már a múlté.
Mintha teremtve soha nem is lettek,
volna.
Csak az árnyék,
mi magára várat,
ad némi hűst, menedéket.
A tájban,
mit a hőség eláraszt.
De várj, mintha amott a távolban,
talán gomolyfelhő,
mi gyülekezőt trombitál,
s hívja társait.
Sejtetve enyhítő záport.
Még a tücsök szó is elnémul egy percre,
ahogy a forró nyári szél,
a szalmaszállakat söpri félre.
A magasban talán egy gólya pár.
Kik kerülgetik egymást körözve.
S közben én,
mezítlábasan a porban ülve.
Az eperfa lombját nézem,
s csodálom erejét,
hogy nem töri meg a hőség,
sem testét,
sem büszkeségét.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
