Héthelyi Krisztina
Sosem-feledés
(Igaz történet alapján)
Benne volt a sárgarigó dalában, benne a levelek susogásában, benne a virág röpke illatában
s benne a két fiatal minden szavában.
Szerelemnek hívták, de több volt annál, egymást perzselték egy-egy pillantással.
Fogták egymás kezét nagy-nagy reszketéssel, ajkuk még nem forrhatott csókba szenvedéllyel.
Valahol a mélyben tisztaságuk őrizék, ahonnan a selymes vágyak kelnek, mint a kiscsibék.
Gyönyörű volt akkor az élet, gyönyörű a gondolat, hogy a legény a leányra, s a leány a legényre gondolhat.
Néha előreszaladt a képzelet, és pironkodott az arc, tisztesség és vágy között zajlott a harc.
Így tették tétova léptüket egymás felé, de még nem sejtették, hogy szerelmüket elárulja a hamis szóbeszéd.
A leány hosszú, barna haját copfba kötötte, arca halovány, de a szerelem rózsája pirosra színezte, s szeme, mint két fénysugár.
A másik ajka fölött már pelyhedzett a bajuszféleség, barna hajú, szelíd szívű volt a szép szál legény.
Tavasz volt, bontogatta szárnyát a kikelet, egymás mellett ültek az ifjak, s madárdal melengette szívüket.
Annuska és József jövőről szövögették álmukat, nemsokára a leány betölti a tizennyolcadikat. Reménység szállott a fára, bimbózó, mely azt súgta nékik, meglesz a kézfogó.
Ám nagy bánat jött akkor, elborította őket az ár, meghalt az édesapa, s félárva lett a leány.
Két kisebb testvérét rokonok vitték el, ő maradt a házban a megözvegyülttel.
Temetésre nem jöhet lakodalom, a leány kedve letört, mint koszorú a ravatalon.
Anyja ráült szoknyájára, úgy vigyázta a leányt, rajta csüngött s körbeszőtte mint pók az áldozatát. Ebben telt el az esztendő, s Annuska már nagykorú lett, Józseffel rendezni kezdték közös életüket.
Az anya, hogy visszatartsa sarját, álnok szavakat szórt szerteszét, bilincsbe verve tartotta gyermekét.
Rossz hírét keltette, s a szomszédok éles nyelve bemocskolta Annuska becsületét.
A leány érezte, a falunép őt figyeli, s bármerre ment, háta mögött nyelvét rajta köszörüli.
Feléje nyájas mosoly szaladt, de hallotta ő az ármányos szavakat.
József hiába védelmezte, hiába cáfolta, mi meg sem történt, nem tudta megmenteni jövendőbelijét.
Nem látta akkor még előre a falu, miféle tragédia fenyegeti, ha mások hazugsága a romlás virágát elülteti.
Szerették egymást, a leányka s a legény, de sorsukat megpecsételte a hazug beszéd.
Egy nap a leányra ráborult az éjszaka, és tisztalelkű lángját kioltotta önmaga.
Sírt a legény és sosem feledett, kijárt a temetőbe, mikor csak lehetett.
A sok éles nyelvű hiába cicomázta tettét, nem éleszthették fel a leány testét.
Elszállt az esztendő, s a legény új párt talált, majdan két gyermeke kísérte az apját.
Jártak a temetőbe, hol Annuska pihent, virágot vittek a sírra s letették csöndesen.
Mikor József egyik lábát elvesztette, két gyermeke támasztotta, vitte.
A sírhant nem maradt virág nélkül, tavasszal talán még most is kizöldül.
Author: Héthelyi Krisztina
Kedves Látogató! Hadd mutatkozzam be, Héthelyi Krisztina vagyok. Mesekönyveket írok és illusztrálok. Eddig négy könyvem jelent meg, abból az egyik egy gyermekeknek szóló képregény. Nagyon szeretek írni és rajzolni; az alkotás folyamata teljesen kikapcsol és más világokba repít. Ha te is írsz meséket, örömmel illusztrálnám a te könyved, könyveidet is. Legújabb művem a Cicavarázs, abban meg tudod nézni a képeimet; kapható a Lírában, illetve a Könyvtárellátóban. Ha szeretnéd a gyermekek számára még teljesebb élménnyé varázsolni a történeteidet egy-egy kedves illusztrációval, akkor fordulj hozzám bizalommal! Várom a megkeresésed!
