Ha most meghalnék, éreznél valamit?
Kérdeznéd-e: miért is hagyott engem itt?
Megállnál egy percre, csendben emlékezni?
Vagy hidegen hagyna. Mert az élet csak ennyi.
Gyűlnének szemedben könnycseppek remegve?
Kiáltanád a nevem, tudva, nem lesz rá már felelve?
Kérdeznéd hogyan és miért történt vagy mindegy?
Bánod, hogy nem mondtál el bármi fontosat vagy szépet?
Titkoltad előttem a gondolataid és érzéseid?
Hagytad, hogy megérintsem lelked védőfalait?
Számít, hogy én voltam veled ott és akkor?
Vagy pótolható vagyok, mint a virág egy csokorból?
Fáj, ha tudod, sohasem érinthetlek többé meg?
Hogy nem mondhatom el, szívem miért remeg?
Az igazi boldogság hiányzott az életemből, tudtad?
Azt hittem, veled élhetem át, még csak nem is hazudtad.
Mielőtt meghaltam, féltem kicsit, gondoltad volna?
Nem azért, ahova megyek, csak vágytam volna még jóra.
Azt hittem, megtörténik végül velem is az igazi csoda,
Én csak vártam, s közben lepergett előttem a homokóra.
Remélem nem fáj, ha rám gondolsz. Szerettelek nagyon.
Nem kérem, emlékezz rám, ha fontos voltam, megteszed,
Sok tervem volt, nagy álmokkal, maradnak parlagon,
Majd, ha egyszer újjászületek, minden másként lehet.
Olyan sok minden volt még bennem, mit nem mondtam el,
Gyakrabban hallgattam mást, úgy gondoltam, nem érdekel.
Bennrekedt a szó, az ölelés, a gondolat, az érzelem,
Amit nem mondtam el, most magammal cipelem.
Ha most meghalnék, nem maradnék köztetek,
Hogy szellemként nézzem, magatokkal mit tesztek.
Nem tudom, a pokol démonai rántanak-e az alvilágba,
Vagy bebocsátást nyerhetek a gondtalan mennyországba.
Ha most meghalnék, szellemként meglátogatnálak,
Megsimítanám arcod, néznélek órákon át csendben,
Szívem megszakadna, mert tudom, nem csókolhatlak,
S nem érezhetem otthon többet magam az ölelésedben.
Ha most meghalnék, sosem tudhatnám már meg,
Lehettem volna számodra az első, az egyetlen egy.
Nem derülne ki, mit adhattunk volna egymásnak,
S hogy jók lehettünk volna igazi testi-lelki társnak.
Ha verne még, ebbe megszakadna a szívem úgyis,
Reménytelve vakon hittem, hogy lehet ez az út a miénk.
S ha teszünk érte, valósággá válhat ez az álom is,
Mert nem haltam meg, itt vagyok ezen a világon még.
2025.06.16.
Author: Szabó Szabina
Komlón születtem, ott jártam általános iskolába, a középiskolát Pécsett végeztem az akkori Kero idegenforgalmi szakán. Itt Okj-s szakmákat szereztem. Veszprémben, a Pannon egyetemen szereztem diplomát turizmus – vendéglátás szakon. Németül és angolul is beszélek, igyekszem a tudásom szinten tartani. Két gyermekes családanya vagyok, aki nagyon szeret olvasni, kreatívkodni és írni. Ezek mellett szeretek díszíteni, önkénteskedni, sütni, gyerekekkel foglalkozni. Gyermekkorom óta a versek azok, amikben ki tudom fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Eleinte az iskolai órák, az első szerelmek ihlettek meg, később búcsúbeszédeket is írtam, és mondtam fel. Iskolai ünnepélyeken szavaltam verseket, már korán tudtam, hogy ezekhez vonzódom. Jelenleg a versek mellett meséket is írok a helyi Sétáló egyik állomására. Szeretem a kihívásokat is. Több történetbe is bele kezdtem az évek során, a célom az, hogy ezeket véglegesítsem, legalábbis folytassam. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért helyben részt vettem, majd magam is szakköröket tartottam a falunkban, így megismerkedhettem a nemezeléssel, papírfonással és a hímzéssel is, valamint picit a makraméval. Nagyon szeretek kézzel készített, egyedi ajándékokat készíteni. A célom: saját könyvek kiadása, akár vers, akár mese, akár történet legyen.
