Nyitva a kapu, zárját rozsda lepte,
fény simítja csak reggelente,
este különös altatót zenél
a kulcslyukán átbújó kerge szél.
Beljebb a kis lak kockákból kivésett
lépcsői várják visszatérted,
de jól vigyázz, mert árnyékban áll a ház:
ott hűvös lesz, ha majd arra jársz.
Előtte fatörzs őriz egy-két sebet,
borostyánszín gyantacseppeket,
körötte virágba álmodott vadon…
Az illata hiányozhatott nagyon.
Ha maradnál, újra, legalább egy napig,
mesélne sok titok, mi itt lakik.
Feletted úszna a felhők bozontja,
árnyékot vetve két karodra.
Elpazarolt álom, kölcsönvett remény
moccan lábad alatt, a rejtekén,
felé észrevétlenül nyit új utat
a múlt, ha majd lekedben kutat,
s egyre késztet a régi ösvényen
végigmenni, és észrevétlen
minden lépéssel megtanulni újra,
merre vezet a kert kacskaringós útja.
Az utolsó lépés talán egy kis vigasz:
te változol, de a kert ugyanaz,
az út végén még a szél se lebben,
megáll az idő a tiszta csendben,
a nap feletted a felhőket újra szabja,
– nem vagy a kert vendége, se rabja –
lángja elűzi az összes szellemet,
s új fényben fürdeti régi kertedet.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
