A múlt évezredben, 1967-ben láttam meg a napvilágot Budapesten. Most már így száztizennyolc fele mondhatom, hogy sok mindent megéltem. És nem tudhatjuk, hogy mit tartogat hátra az élet. A hátizsákot biztos. Bármit is hoz sorsunk hazaszeretetünket, értékrendünket, kultúránkat és humorunkat meg kell őriznünk. A jövő nemzedéknek tovább kell adnunk. Ehhez az Irodalmi Rádió kitűnő partner. Alkotásaimmal próbálok gondolatokat ébreszteni.
Rózsa Iván: Balek volt Jézus? Balek volt Jézus vagy Megváltó? Ha a történelem folyamatát nézzük; az eltelt két évezred alatt semmi sem változott. Az emberek
Rózsa Iván: Szer Csak egyszer élünk és halunk, vagy legalábbis végtelenszer? Ha nem vagy szelíd, légy inkább gonosz, a legrosszabb a langyos középszer! Más szenvedése
Rózsa Iván: Mégis… (öt haiku) élünk, elmúlunk, sokat szenvedünk végül – mégis remélünk kövekhez hullt mag, mégis nőtt itt is virág – élet csodája ezerszer
Rózsa Iván: Vonatról őzikék Régi-új szokás szerint fél órát késett vonatunk; Közben idő gyorsan telt, ablakon ki-kibámultunk. Te balra pillantottál, s láttál őzikét, magányosat; Én
Fák között Még zöld a völgy, de a szín kicsit fakó, Az ágakon még ott ring a levél, Fák közé a fáradt fény ragyog, S
Lehet szép is az életem elismerem, Lila szőlőfürtön akadt tekintetem. Csodáltam a kerekded lila bugyrait, Szél lengette, mint gitár a húrjait. Csodás látvány,
