Rinyu Gáborné: Zúgás

Mindig problémád van.
Mindig kérdezel. Most
mondom,most nem
érdekel.

Most nekem van
problémám, de azt
nem mondom el,mert
az senkit nem érdekel.

Ha évek óta zúg
a fülem, milyen jó
nekem,legalább
nem hallom, hogy
a légy zúg.
Hanem csak a fejem, illetve
csak a bal fülem.
Milyen jó nekem!

De nemcsak nyáron
vagy ősszel, amikor
a légy „szemtelen”,
hanem télen is,

egész évben szüntelen.
Kizavarni, agyoncsapni,
mint a legyet, nem
vagyok képes,

mivel ez a project
egész éves,úgy néz
ki,addig zúg, míg élek.

Tehát tényleg!
Örülni kell a
légyhez képest.

Rinyu Gáborné
Author: Rinyu Gáborné

Rinyu Gáborné az Irodalmi Rádió szerzője. Egy kedves barátnőm bíztatott életem egyik legnehezebb szakaszában, hogy vezessek naplót, írjak le mindent, ami foglalkoztat. Megfogadtam a tanácsát, s egyre többször fogtam tollat. A terápia bevált. Másik tanár barátnőm, aki egyben kolleganőm is volt anno, s közben folyamatosan foglalkozott másik szakterületével a pszichológiával – ismervén írásaimat – 2008-ban a budapesti Accordia Kiadó irodalmi pályázatára hívta fel figyelmemet. Így, annak téli, nyári antológiáiban volt szerencsém nyomtatott formában viszontlátni írásaimat, s barátaimat és családomat megajándékozni.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A festő

A festő   Ködös őszi tájon, egy nőt látok merengve, Előtte állvány, és vászon kezében ecsettel. Virágot fog fessen-e? Csóválja fejét. Sóhajában látni vélem, meleg

Teljes bejegyzés »

Hajnalunk – Ardi

A nap magasan járt az égen, amit hatalmas sasok szeltek át. A ragadozók a liget felett körözve lestek prédára. Ardira sötét árnyék vetült és az

Teljes bejegyzés »
Versek
Szekeres Zsanett

Megtelt

Kitették a „Megtelt” táblát…   Merre indulsz, ha nincs hová továbbállni? Kiszáradt föld, kiapadt folyók. Maradt bármi? Nincs B opció. Másik bolygó, ahol élhetünk. Esőre

Teljes bejegyzés »

Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »