Az Élet Peronja Gyerek voltam, esetlen és mulya, sokszor megrémített az Élet Peronja. Elvesztem a sok vágány között, összezavart a hosszú sínek sora, s félelmem félelme a lelkembe szökött. Könnyeztem, sírtam, remegtem, a Kalauz is büntetni akarta a lelkem, mert egyetlen egy járatra sem volt jegyem. A mentrendet hiába néztem. Egy szó jutott eszembe: eltévedtem. Dörzsöltem a szemem. Szipogtam a peronon. Rimánkodtam, hogy valaki végre megtaláljon. Te léptél mellém s fogtad meg a kezem, egy puha zsebkendővel törölted le a könnyem. Gyerek vagyok, esetlen és mulya, még mindig megrémít az Élet Peronja. De kaptam Tőled egy jegyet. És ezért fel merek szállni az előttem várakozó vonatra. Debrecen, 2021. május 14.
Author: Birinyi T. Rebeka
Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője. Életem huszonkét évének több mint a felét az irodalom utálásával töltöttem. Az olvasást unalmasnak, időpocsékolásnak tartottam. Egy épkézláb mondatot sem tudtam leírni. (┬┬﹏┬┬) Középiskolai irodalomtanárom nyitotta fel a szemem az irodalom szépsége felé. És rájöttem, jó dolog az olvasás. A képzelet miatt. Egy fehér papírt látunk csak, rajta fekete betűkkel írt szavakat, ami ránézésre jelentéktelen, unalmas, mégis a jelentésük miatt lesz egy történet, egy könyv. Szemmel nem látni csak pacákat, mégis minden érzékelhető a képzelet terében. Emiatt az érzés miatt írok. Mert, ha van egy magával ragadó story, a valóság és a képzelet határán élek, ez pedig az egyik legszabadabb az érzések között. ui: ha hét évvel ezelőtt szembetalálkoztam volna az utcán mostani énemmel, és leültünk volna kávézgatni, és ilyeneket mondott volna, hogy: “Imádni fogod a szavakat, a jelentésüket, ami miatt imádni fogsz olvasni. Író akarsz majd lenni.” Biztos egy szaftos nevetés alatt köptem volna rá a mogyorós cappuccinóm. (●’◡’●) blog: https://birinyitrebeka.blogspot.com/?zx=b1496d27a15e199
