Azt rebesgetik, kész a körforgalom, nincs többé lámpa, nem lesz több torlódás – egy darabig. Azért nem felhőtlen a boldogság, nem mindenki örül ennek.
Lajcsi barátom bömbölve a mellét veri, rázza a zokogás, hogy mi lesz most vele? Hogy lesz most ezután? Tőlem vár választ, de én nem tudok mit mondani. Én már nagyon untam órákig állni a sorban. Lajcsi szomorú, bánata mély, fekete folt a lelkén és az arca is mintha sápadtabb lenne a szokásosnál. Úgy megszerette a lámpákat a körforgónál. Reggel munkába menet és este hazafelé is majd’ egy órát ült a kocsijában türelmesen. Már megszokta, megszerette. Jól tudja, hogy várja őt az otthon melege, az állandó gyerekzsivaj és a szerető felesége vacsorával. A vacsora megvárja, de a leírhatatlan lárma desszertként minden estére…sok a jóból. Lajcsi jó családfő, van tekintélye a gyerekek előtt, de csendet teremteni nem tud otthon – nem ő a Teremtő, ez már biztos.
A kocsiban csend van és nyugalom. Reggel egy óra és este egy óra sorban állás a lámpánál, a híd és a körforgó felújítása miatt. Ajándék!!! Ajándék a sorstól! A mindennapok lelki krémese. Ez a nyugalom, a csend, egy légkondis autóban cirógat, becézget, kényeztet. Akkor a legjobb, amikor kint már hideg van. Felhúzott ablakkal, feltekert fűtéssel, behúzott kézifékkel bámulni a kocsi mellett elhaladó didergő embereket, örömmel eltöltő ajándék az élettől. Ilyenkor mindig büszke magára Lajcsi. Hogy ő megtanult türelmesnek lenni, észreveszi az élet apró örömeit és ráadásul nem kell otthon lenni a ricsajban, míg bele nem fájdul a feje. Azért mindig mosolyogva lép be a nappaliba, örülve a család fogadtatásának, majd felháborodott ábrázatot erőltetve magára próbálja túlkiabálni a gyerekzsivajt és dohog, hogy már megint egy órát kellett sorban állni, mire átjutott a körforgón. A felesége, Klári megértően, pici együttérzéssel bólogat, de igazából örül, hogy most egy rövid időre megszabadulhat a kölyköktől és megnézheti kedvenc sorozatát. Nem mondja, de gondolja, hogy bezzeg ő szívesen elücsörögne egy-két órát a sorban, a kölykök nélkül persze.
Lajcsi jó ember és milyen udvarias! Mindenkit beenged maga elé a sorba, ha egy kis utcából kanyarodna ki valaki vagy az áruház parkolójából kandikál kétségbeesetten egy bénázó bevásárló, ő mosolyogva, előzékenyen int, hogy „gyere!”. Este elmegy a gyerekotthonig, ott fordul rá a hazavezető útra, a Vasvári Pálra. Nem akar bekéredzkedni mások elé, ő nem akar szívességet, hogy aztán hálálkodni kelljen a vészvillógóval. Néha sikerült kifogni, hogy még a zsinagógán is túlért a sor. Csak lopva mosolygott, nehogy meglássa valaki az örömét. Meséli, egyszer majdnem lebukott, mert a hosszú sor láttán olyan széles mosolyra húzódott a szája, egyszerűen nem tudta visszafogni magát. Ráadásul még ezen hangosan fel is nevetett, éppen akkor, amikor a szomszédék nagyfia Palika sétált el mellette. Megijedt. Mit fog mondani, ha otthon elmondja Palika és megkérdi a szomszéd: Te ilyen jól szórakozol a sorban álláson? Meg vagy te bolondulva?!
Lajcsi mesélte, hogy az egész felújítás alatt, mindig Vivalditól az évszaknak megfelelő részt hallgatta a kocsiban, már amikor teleszívta magát csenddel. A könyvtárba is beiratkozott és sikerült hét vaskosabb könyvet is elolvasnia. Az egyik délelőtt, amikor Rakamaz felől jött haza 352 oldalt olvasott el egy ültő helyében.
Lajcsi most zokog. Mi lesz most? Nem terveznek valami átfogó felújítást valahol, lámpával?
Biztosan jól megcsinálták a hidat? Nem kellene lezárni egy félévre…legalább? Átvizsgálás céljából… ebben a nagy kapkodásban talán elnéztek valamit, hibáztak, rosszul rakták össze. Gyári hibás alkatrész – előfordulhat.
Lajcsi búslakodik és fogadkozik. Ha öt perc alatt hazaérhetek, én inkább gyalog járok!
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van. Ez nem művészet, ez trauma fermentálva.
