Kenyérszelés

A pitymallat még bélyegét sem mutatta,

már a fateknőben odaadóan dagasztott.

A heti kenyértésztát most táncoltatta,

körötte a fáradó teste párája pangott.

 

A három félárva még álmát ölelte,

kemencében fűtéstől a parázs szaporodott.

Kosarakból tésztát a kőre öntötte,

hamar a sülő kenyér illata záporozott.

 

Melegség áradt szét szobában, szívében,

jut ma kenyér éhező gyerekeinek bőven.

Nagy teher nyomta naponta az ínségben,

nincs semmilyen segítsége ebben az időben.

 

Korán sertepertélt az éhes apró nép,

megérezték a napnak egyedülálló fényét.

Anyjuk közben terített, ez egy álomkép,

várták serényen a cipó szegésnek lépését.

 

Finoman a lágy sütetet megölelve,

a megfáradt szemei könnyeztek örömében.

Megszikkadt testét olyan izgalom lepte,

mintha a szeleteken múlna a család élte.

 

Gyöngéden kését vágásra illesztette,

vágott darabokat igazságosan osztotta.

Ujjongva el is kapkodták a gyerekek,

a hányattatott sorsukra éppen nem gondolva.

 

Nem gyakorta van ilyen fenséges falat,

ünnep van talán, gondolták, esetleg álmodnak.

Az élet apa nélkül szíveket szaggat,

minden nap egy különb létért folyton fohászkodnak

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Égi léptek

Égi lépteid nyomában járok, Hisz éltetnek téged az égi álmok. Szabadságod lángol bennem, Itt ragyog minden egyes versben.   Rímekre írom a madár szárnyalását, Átadom

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Időtlen menedék

Álmaimnak hűlt helye már, Túl nagy ígéretet tett nyár. Elvesztettem egy álmot, hagytam elhalni, Most tőled próbálom a boldogságot elkapni. Számomra megállt az idő, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Árnyék

Szabadságra és boldog jelekre vágynék, De te most úgy ölelsz, mint egy fojtogató árnyék. Tátongó űr emészti fel most érzelmeim, Sírnak a meg nem történt

Teljes bejegyzés »

Az én napfogyatkozázom

  Életemben vannak napfogyatkozások, Jobb és rosszabb utak, próbálkozások. Mikor nem tudsz tovább élni, ahogy eddig, Gályázni, mosolyogni reggeltől estig.   A hold lassan ráhúzza

Teljes bejegyzés »