Hiány elégia

Van lakásom, van fedelem.
Bár helyem benne keresem,
talán egyszer megtalálom,
s magamat elengedem.
Megtaláltam. Van már helyem.
S magamat tán elengedtem,
fülembe a hiány suttog,
hátha van még helye bennem.
Van helye, hát hogyne lenne!?
Hogy magát ő elengedje!?
De minek az mégis neki,
ha már régen megtehette!?
Hisz nincsen se hajóm, se villám.
Ahogy dohányom, se pipám.
Mégis van papírom, tollam.
Azok írnak elégiát
a hiány miatt.
Tyukody Ruben
Author: Tyukody Ruben

Tyukody Ruben vagyok, írok, költök, mesélek, és a többi. 2008-ban születtem Nagybányán, majd egy évvel később egy olasz kisvárosba, Cerveteribe vitt a sors, ahol 5 évet éltünk a családommal. Most éppen Budapesten élek a szüleimmel és testvéremmel. Az irodalommal már 3-4 éves korom körül köszönőviszonyban voltunk, akkor szerettem néha meséket mondani, később pedig én is próbálkoztam a mese- és történetírással. Versekkel 11-12 éves koromban kezdtem el foglalkozni, azóta folyamatosan próbálom keresni a stílusomat, egyszer lehet, hogy meglesz, meg hát drámám is van egy-kettő, de azok kevésbé fontosak. Íráson kívül néha még zongorázom, színészkedek egy drámaszakkörön, cserkészkedem, és azért a barátaimat is boldogítom:) Jó olvasást mindenkinek kevésbé- vagy jobban értékelhető írásaimhoz!!

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »