Május elseje

Május elseje.

Mint a tojásból kibújni készülő énekes madárka
Úgy köszönt ránk a várva-várt tavasz virága
Emlékképek gyötörnek vörös körmenetről
Mialatt ártatlanok sóhaja szállt a börtönökből
Majálisok nyelték magukba az ittas elvtársakat
Vörös zászlók lengték körül a büszke májusfákat

A történelem viharai kisérletet tettek a változásra
Úgy tűnt az emberi elme léphet magasabb osztályba
Mint a gyógyuló test elbújt daganatsejtjei
A lenini eszméket új köntösben kezdték ismét terjeszteni
Kiváló nyugati asszisztencia állt rendelkezésükre
Úgy gondolván könnyebben jutnak nagyobb tőkére

Megújitott régi eszméiknél nem ismernek más alternativát
Vállveregetve hirdetik megteremtik az éhezés alkonyát
K özben lopnak, csalnak bankszámláik dagasztják
Amnéziássá tenni a nemzetet, csak ezt akarják
Mint a sátán : a vereséget lerázzák magukról
Uralkodni, uralkodni:hiszen minden erről szól.

Két kézzel markolják majálisuk virslijét, s sörös kancsóját
S ismétlik únos-untalan pártjaik demagóg üres szólamát
Mert most csupán ebbe tudnak kapaszkodni
S folyvást az egység felé igyekeznek kacsintgatni
Lelki párbajt vivnak a vezér szerepéért s ezért
Két körömmel harcolnak a remélt győzelemért

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Eljött újra

  Itt van az ősz és szebb, mint eddig valaha, Belepi az erdőt cinegék kacaja. Bukfenceznek a levelek, egymást váltják, Kizárt, hogy ezt valaki ne

Teljes bejegyzés »

Az okos puli

Héthelyi Krisztina Az okos puli November másodikán, halottak napján kutyák gyülekeztek a temetőbe eszmét cserélni. Nagyon vigyáztak azonban, hogy elkerüljék az őrt, mert akkor úgy

Teljes bejegyzés »

Héthelyi Krisztina: Csonti

Héthelyi Krisztina Csonti A kisfiú elégedetten nézte az égből hulló fehér pelyheket. Az apja megígérte neki, ha elég hó esik, kimennek és együtt hóembert építenek.

Teljes bejegyzés »

Veréb mama meséje Szent Ferencről

Héthelyi Krisztina Verébmama meséje Szent Ferencről Fázott a hold, ezért magára húzta csillagos takaróját. Az állatok elcsendesedtek, lehunyták szemüket és az álom titokzatos birodalmába léptek.

Teljes bejegyzés »