Maradt még valami a nyár illatából,
Még érzem melegét a gyönge őszi napban,
A nyár elszáradt levelei hullanak a fákról:
Itt ragadt szegény nyár, egy őszi pillanatban.
Vége van már, de nem szólt neki senki,
Nincs senki, hogy szóljon szegény nyárnak,
Milyen szomorú ősszel nyárnak lenni,
Szomorú a nyár, akit egész évben várnak.
Itt ragadt, és nem vette észre senki,
Talán nem merik mondani, hogy menjen,
Pedig milyen nehéz ősszel nyárnak lenni,
Ebben a füstös, sejtelmes hidegben.
Keresi helyét, és nem találja sehol,
Belebújik a kopaszodó fákba,
A fák most olyan szigorúan némák,
És a csend a nyárnak mintha fájna.
Mézes illatát szórja szét a réten,
A rét most olyan színtelen és száraz,
Aztán helyet keres a nyár az őszi égen,
De fellegekkel régen megtelt már az.
Olyan csendesek az őszi fellegek,
És a csend a nyárnak mintha fájna,
De a csípős, sötét őszi reggelek,
Még kapaszkodnak a nyár illatába.
Fel-felbukkan mindenütt a nyár,
Lágyan simít végig az őszi tájon,
Minden apró szegletet bejár,
Titokban felragyog a fagyos éjszakákon.
Hiába hinti be a nyár az őszt a fénnyel,
Olyan szomorú ősszel nyárnak lenni,
Nem törődik senki sem szegénnyel,
Hogy itt maradt az őszben, nem is tudja senki.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 22 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
