Széjjel szakít, fáradok. Éjjel van, talán álmodom.
Ördögi fátyol szorító lelkemen, mereven világító
Kampók halálom szemöldökfáján.
Vihogó párnák keselyű ragaszkodással
Húzzák rettegő fejem álomba merülő üstökét.
Váratlan, recsegő emlékben, korhadó szerelmem keserű felütés.
Miért e szétcsúszó érzés? Leomlok saját portám lejtőjén,
Már vágyom a napot! Aranyló Nemezist hoz, majd kinevet a Hold.
Mosolyod gyógyír.. lehetne, de másnak adod, nekem csak a kín.
Száguld a remény robajló hasadék mámoros mélyére.
Ott hol varangy az angyal, és böfög a láva,
Minden gondolat csak rög, vágyad örök szálka.
Te lettél a letaszított bábu, kit felaprít a fagyott igyekezet.
Küzdenél, vígan, hisz talán süt a nap odakünn.
Ó, te pondró, csak túrod magad, lázad perzsel nem a nap.
Vakhit csalogat Ő felé. Ki vagy te, hol az ember, ismered?
Ne add el ringyómódon, Istentől kapott halhatatlan éneked!
Légy szerencsefi, láss és tanulj, a fény benned is várja szikra szülejét.
A világ éjsötét, palástja fájdalom, hangja néma.
Veretes sziklák kedélyesen haladnak temetni hasadékodat.
Kelj és menj.. fényed örök, nem szeret, hát nem szeret..
Tied volt minden örömöm, te neki adtad, ez a legtöbb!
Utazz el lelkedből a végtelenbe, keress más csillagot.
Béke és szeretet.. legyen Veled.
A lap záródik, halkul a zene, fáradtan vár szemem csodát.
Mi gyógyítja meg a világ összes baját?
Rozzant templom kicsiny kerttel, illata levendula.
Ismerős hely, jártam ott, súg kerítés mögé bújt szellemem.
Álmomban mindent tudtam, nem fájt semmi sem.
Menedékben voltam, de sorsom nem feledem,
Te voltál a feloldozás mindig, könnycsepp szemeden..
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Voltam, vagyok, leszek.. Mindent csak Érte teszek. Élet, Szerelem, Érzelem, Vágy, Elfogadás. Itt és most, szárnyaljatok sorok…