Csak ott ült. Nem szólt senkihez, általában neki sem mondtak semmit. Mintha nem is létezne. Mindenki igyekezett nem tudomást venni róla. Ha egy kisgyerek mégis kíváncsian odaszaladt hozzá, az anyja biztos, hogy azonnal elrángatta onnan, mielőtt még kinyithatta volna a száját és csicsergő hangjával feltette volna a nagy kérdést, amire már soha nem kapja meg a választ. Nem igyekezett összehúzva magát láthatatlanná válni, mint más hasonló körülmények között lévő ember. Ő igen is létezett. Kihúzott derékkal, határozottan ült a fal tövében a nagyváros egyik kevésbé piszkos kerületének járdáján és csendben sodorgatta a cigarettáját. Nem kéregetett, nem szólt senkihez, nem zavart senkit. A közelben lakók lassan az utcakép részének tekintették. Mellette általában egy koszos kis hátizsák feküdt nagyon is laposan. Nem tudni pontosan mikor került az utcára, egyszer csak ott volt.
Bözsike azon a szép tavaszi napon nagyra tárta a kis vegyesboltocska ajtaját a Hegedűs és Meggy utca sarkán. A friss levegő átjárta a félszuterén üzlethelyiség kis zegzugait, meg libbentette a fellógatott díszes csomagolópapír és szaténszalag csíkokat. Az asszony fogta a seprűt és kemény, határozott mozdulatokkal seperte a járdát, könyörtelenül elűzve üzlete elől az eldobott cigarettacsikkeket, a papírzsebkendőfoszlányokat és a még makacsul kitartó aszott levélmaradványokat. Mikor végzett, felnézett, végigsimított a homlokán, eligazítva a szemébe lógó ősz tincseket. – Na, úgy látszik végérvényesen itt a tavasz! Sanyi előkerült! Hogy hol a csudában volt a télen? – Gondolta.
- Azért, örülök, hogy nem fagyott meg az Istenadta! – Kiabált be a helyiség mélye felé párjának Bözsi.
- Kiről beszélsz? – András éppen végzett a kávéfőzéssel, hozta a poharakat és az elmaradhatatlan két kekszet az eladótéren át, hogy letegye a pultra.
- Hát arról a szerencsétlen hajléktalanról itt szemben, tudod, aki már évek óta itt ücsörög.
- Ja, igen. Megjött? Akkor jó. Gyere, idd meg a kávéd!
- Te, Bandi!- Bözsike nagyot gondolt. – Én kiviszem neki az enyémet.
- Vidd, ha gondolod! – András elmosolyodott. – Főzök másikat.
Az idő, mintha húznák. A tavasz nyárba fordult, könyörtelenül tűzött a nap, minden élőlény a hűvöset kereste. Bözsike pihegve ült az üzlet mélyén, amikor Sanyi leballagott a lépcsőn, valaha jobb napokat látott ingén nagy foltokban kiütközött az izzadtság. Haja csapzottan lógott a szemébe. A nőt először a szag csapta meg. Erős dohány, alkohol, mosdatlanság úszott a férfi körül, minden erejét összeszedve sem tudta megállni, hogy ne húzza össze az orrát. Rosszallóan nézett rá. – Soha nem jött még be, mi a fenét akar ez itt? – gondolta, de csak ennyit mondott.
- Jó napot, miben segíthetek?
- Jó napot, egy ceruzát kérek, olyan egyszerűt.
Bözsike olyan gyorsan pattant a ceruzákhoz, mint még soha. Kivett egy olcsó, de jó ceruzát, és a férfi kezébe nyomta. – Ez biztosan jó lesz, jó minőségű. – Mondta.
Sanyi kotorászott szakadt nadrágja zsebében, és csendben előhúzott pár forintot. Úgy lapultak a tenyerében, mint ritkán látott kincsek. Elkezdte számolgatni.
- Nem, nem kell kifizetni, ajándékba adom! – Sietett leszögezni az asszony, és szinte szuggerálta a férfit, hogy menjen már innen kifelé, hiszen két napig nem tudja majd kituszkolni a szagát a kis félszuterén üzlethelységből!
Eltelt pár hónap. A forró napokat felváltotta a lassan közeledő ősz. Bözsike a számítógép monitort bámulta rövidlátón, összehúzott szemmel, párja egy széken ülve kicsit arrébb nézte az ajtót, nyitná már rájuk egy vevő! Nem kellett sokat várni, az asszony orrát megcsapta az a penetráns szag. Felkapta a fejét és meglátta. – Mit akar itt ez már megint? – Sanyi félszegen megállt a pult előtt.
- Kérem szépen, én a múltkor kaptam itt egy ceruzát.
- Igen, és? Nem volt jó?
Bözsike hangjában kis élesség bujkált, gyomrában felkúszott egy ismerős rossz érzés. Már megint Andrásnak lesz igaza! „ Tanuld meg, ha ajándékot adsz, vagy valamit ingyen, azt egyrészt nem becsülik meg, másrészt gyengeségnek minősítik, és akkor nincs megállás, kihasználják a jó szándékod!”
- De, jó volt…
- Elfogyott?
- Nem, elveszett.
- Elveszett? – Bözsike kíváncsian nézte meg jobban a férfit. Hogyan veszíthet el egy ceruzát naphosszat a földön ülve? Kicsit ráncolta a homlokát, ez magyarázkodásra késztette Sanyit.
- A parkban voltam, elaludtam, aztán egyszer csak nem volt meg. Vennék egy másikat.
Bözsike elmosolyodott, olyan viccesnek találta! Biztosan rejtvényfejtés közben elaludt, és elgurult a földön – gondolta. Szokott ez rejtvényt fejteni? De mi másnak neki a ceruza? No, mindegy!
- Rendben, adok másikat, de erre már vigyázzon! – Mondta nevetve. – Nem kell kifizetni, ajándék.
- Köszönöm, – válaszolta Sanyi, – vigyázok rá!
- Jól van, no! Nem adok többet neki! Most mit tehettem volna? – Suttogta Bözsike Andrásának, de szeme huncutul hunyorgott.
- Szóltam én valamit? Bármit? – Legyintett András lemondóan…ismerte az asszonyt! – Falra hányt borsó! – Gondolta.
Az idő gyorsan szalad, ha az embernek sok a dolga. András és Bözsike nem tétlenkedtek sokat. Nem értek rá sem sopánkodni, sem elgondolkodni a napok múlásán. Már az őszi levelek is lehullottak a fákról, ők csak tették a dolgukat. Vállvetve dacoltak az idővel, a vevőkkel, az inflációval, néha egymással. Eljött a december, Bözsikének a városba kellett menni, András egyedül volt a boltban. Állta a karácsonyi rohamot a pult mögött, mint a rendíthetetlen ólomkatona a tűzben.
Aztán egyszer nyílt az ajtó. András már kántálta is – Vigyázzon a fejére, óvatosan a lépcsőn!
- Jó napot kívánok!
- Jó napot!
Na, hiszen, gondolta a férfi, ebből nem lesz nagy bevétel! Sanyi lépkedett lefelé nagy gonddal.
- Miben segíthetek? – Kérdezte udvariasan.
- Tudja, kaptam maguktól már két ceruzát. Az egyiket elveszítettem, adtak helyette egy másikat. Mit gondol, mire használom?
- Nem tudom. – András kissé gyanakodva méregette Sanyit.
- Hát, van nekem dohányom, amiből cigarettát szoktam sodorni. Nagyon nehéz, hogy elég tömör legyen, hogy el lehessen szívni, és ne hulljon szét. Érti?
- Igen, bár nem dohányzom, el tudom képzelni! – Hogy ilyenkor nem jön vevő? – Gondolkodott András. – Most végig kell hallgatnom a cigarettagyártás rejtelmeit, a végén meg kér egy ceruzát…
- Na, amit Önöktől kaptam ceruzát, az pont beleillik a cigarettapapírba, olyan szépen betömöríti nekem, öröm elszívni! Nagyon kedvesek, hogy segítettek nekem, ezért engedjék meg, hogy én is adjak valamit!
Előhúzott feneketlen zsebéből két szem szaloncukrot, és átnyújtotta.
- Boldog karácsonyt!
Nem várva választ, lassan kiment az üzletből. Hiába is várta volna a választ, mert Andrásnak elállt a szava. Kemény férfiszíve megolvadt, és egy cseppjét bizony ki kellett törölje a szeme sarkából.
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....