Nem mertünk szeretni,
s ujjaink között a homok lepergett.
Most szeretnénk, de már nem lehet.
Féltünk elmondani álmaink,
s most az örök ébrenlét árnyai
minden álmunk kísérti.
Élhettünk volna, de nem mertünk.
Inkább semmit nem tettünk.
Aztán a nap lenyugszik és fölkel,
vég nélkül, szeretet nélkül, álmok nélkül….
nélkülünk.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Azon az éjszakán úgy havazott, mintha az ég egy régi, el nem küldött levelet tépett volna apró darabokra, és most mindet a falura szórná. A
Kifogás és mentség. Keresünk, kreálunk őket.Csak hogy megvédjenek minket. Azt hisszük, ha mögéjük bújunk, az igazság is megváltozhat.Ez bizony hiú ábránd csupán.
Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát. Volt neki gyönyörű
Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,
Amikor folyóvá vált az idő Az idő azon az estén különös módon viselkedett. Vagy talán csak ő nem tudott már lépést tartani vele. A
