Nem mertünk szeretni,
s ujjaink között a homok lepergett.
Most szeretnénk, de már nem lehet.
Féltünk elmondani álmaink,
s most az örök ébrenlét árnyai
minden álmunk kísérti.
Élhettünk volna, de nem mertünk.
Inkább semmit nem tettünk.
Aztán a nap lenyugszik és fölkel,
vég nélkül, szeretet nélkül, álmok nélkül….
nélkülünk.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Bármit mondhatott volna utolsó szavaival Bonyhádi Lajos, nyugalmazott gépészmérnök. Élete utolsó perceiben csak ketten álltak ágya mellett. Felesége néhány évvel korábban hunyt
Pár lépésre a lélektől Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok. Hozzám szól egy hang, Indulj el te
Éjszakai bagoly lettem. Egyedül, itt ülök szobámban, szótlan. Künn kuvikol a sötét éjszaka. Már rég elmúlt éjfél, de itt bent a fény ég még. Fáradhatatlanul írok. Megállni, pihenni nem tudok. Egyre
Az égszínkék tavaszi égbolton fehér barika felhők sokasága legelészett. Lassan ketté oszlottak és előtűnt egy keskeny sáv a partok között. Milyen lélegzetelállítóan szépet teremtett a
Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be. A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött
Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban március A paneltömb szikáran magasodott a játszótér fölé, mint egy mereven sötét takaró, amit valaki a lélegző világra terített. A napfény
