Buli után a buszon

Nincsennek véletlenek szokták mondani. Az unokám, aki már hat éve Angliában él a férjével. Itthon volt tíz napig, látogatásuk mindig boldogságot és örömöt hoz az életünkbe. Elkezdte mesélni, képzeld Mama! Nem fogod elhinni mi történt. Baráti társaságunkkal összejöttünk egy kis kertipartira, akik szintén magyarok. Arról beszélgettünk, hogy milyen jó kis bulikba jártunk és mennyi mindent csináltunk fiatal korunkban. Nosztalgiáztunk, és jöttek az emlékek.  A nagy körkérdés ki mire vagy melyik nagy fesztiválra vagy, házibulira emlékszik vissza szívesen? Mindannyian meséltünk. Mikor Editre került sor azt mondta, hogy egyetlen egy olyan házibuli volt, amit soha nem fog elfelejteni, és elkezdte mesélni. Egyszer Katiéknál voltunk egy házibulin, aki a gimis barátnőm volt és Zsámbékon lakott. Pénteken estefelé értünk oda.  Rengeteg ital volt és persze mindenki vitt még egy keveset. Néhányan hoztak egy kis ropit meg sós kekszet, ennyi volt az összes kaja, mert arról megfeledkezett az osztálytársunk, hogy legalább zsíros kenyeret készítsünk, és vegyük meg a hozzávalókat. Azt mondta minden lesz, csak menjünk! Az ősökkel meg van beszélve. Voltunk vagy húszan, egész éjjel ment az őrült tánc és a piálás, mert enni nem volt mit, hiszen pillanatok alatt elfogyott az a kevéske. Borzalmasan leittuk magunkat, ha tényleg van olyan, hogy a sárga földig hát akkor ránk nagyon illet ez a jelző. Kora hajnalig bírtuk, aztán mindenki valahol letette a fejét és próbált egy kicsit aludni. Persze volt, aki nem tudta még a szemét se becsukni, mert az egész világ forgott vele. Pár óra pihenés után el kellet jönni, mert a szülők hazafelé tartottak. Próbáltuk összeszedni magunkat amennyire lehetett. Nagyon éhesek voltunk, a pénzünket persze elköltöttük, csak annyi volt nálunk, hogy volánbusz jegyet vegyünk. A ránk tekintő szemekből gondoltuk, hogy nem volt kellemes látvány, ahogy mi kinéztünk. Rosszul érezte magát mindenki. Fáradtak szomjasok, éhesek és nagyon másnaposak voltunk. És most jön a lényeg! Perbál utolsó megállójában felszállt egy néni két nagy táskával a kezében. Végig nézte az elcsigázott társaságot, mosolygott és leült. Figyelt minket, de nem megvetéssel, mint az a hölgy, aki mellé ült. Aki megvetéssel nézett ránk, és jó hangosan mondta, hogy mindenki hallja. Ezek a fiatalok csak isznak meg buliznak, milyen ember lesz ezekből? Ezek fognak minket majd eltartani? Milyen nevelést kapnak ezek? A kedves néni meg nyugtatta, hogy ők is voltak fiatalok és akkor is volt sok minden, ami nem tetszett a szülöknek idősebbeknek és mégis rendes ember lett belőlük. Nagyon éhes vagyok!— én is mindjárt éhen halok! Mondtuk egymásnak, rögtön végem van!- szólt Rita falfehér arccal. Ekkor a néni felállt és elkezdett pakolni a táskájába.— Az unokám ma tizenhét éves a szülinapi bulijára megyek, nekik sütöttem ezeket a sütiket. Az éhen halástól talán megment benneteket. Képzeljétek el! Nekünk adta a nagyobbik táskában lévő sütiket. Egyetek!- osszátok szét, hogy mindenkinek jusson! Az én unokáim is járnak, buliba biztos vagyok benne, hogy nekik is jól esne egy ilyen éjszaka után pár finom falat. Komolyan mondom nektek én életemben nem ettem olyan finom sütiket!  Még most is érzem a számban az ízeket! Isteni sajtos roló, finom citromos túrós lepény, friss apró pogácsa és csodálatos tejcsokis lekváros zserbó. Mennyei mannaként élvezettel és örömmel faltuk fel a szülinapi ajándék sütit. A morgós néni nem értette, hogy adhatta nekünk csak úgy oda a sok finomságot. Szemrehányóan meg is kérdezte, hogy most mit fog adni az unokájának?  Tudjátok mit felelt? Ne aggódjon a kedves utastárs, maradt még süti.  Az unokám pedig nagyon büszke lesz rám! Budakeszin leszálláskor végig nézett rajtunk és mosolyogva mondta, hogy vigyázzunk magunkra! Nagyon hálásak voltunk a jóságáért. Az utastársakkal együtt tapsoltuk meg. Akkor megfogadtam, hogy én is ilyen felnőtt leszek! Mama képzeld el, hogy- meglepődtem, ő volt az egyik, akinek elajándékoztad a sütimet! Az első döbbenet után megkérdeztem.— Edit te is tudod, hogy nincsenek véletlenek?— persze!— de, miért mondod? — Azok a sütik az én szülinapomra készültek!  Az aranyos néni, aki neked példát mutatott az én drága nagyikám volt!

 

T. Bernáth Panni
Author: T. Bernáth Panni

A nevem Tóth Lászlóné (írói név: T. Bernáth Panni), Budapesten születtem 1957-ben, azóta Perbálon élek. Szociális és egészségügyi területen dolgoztam több mint negyven évig. A munkám során nagyon sok embert, élettörténetet ismertem meg. Írásaimhoz sokszor a velük és általuk megélt élményekből választok témát. Szeretem az irodalmat a betűk csodás világát. Az írással 2020-ban kezdtem foglalkozni. Szeretném a nyugdíjas éveimet alkotó idővé tenni. Megírni és megélni az élet sokszínűségét. Nyitott szemmel járni és észrevenni a mindennapok apró csodáit, amik kísérői az életünknek, csak ritkán veszünk tudomást róluk. Több irodalmi körnek vagyok tagja, írásaim megjelentek irodalmi folyóiratokban, internetes portálokon és antológiákban. Az életem ajándékai két gyermekem, öt unokám és két dédunokám.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »