A szív tavaszt vár,
de vörös-arany falevelet
sodor a szél már.
A szív tavaszt vár,
de az ablakon a tél kopogtat,
s csak fáj, csak fáj, csak fáj.
Most élhetnél!
Ha nem félnél,
mindentől messzire
szökhetnél!
Ha nem félnél,
az élettel táncra kelhetnél!
A szív tavaszt vár,
de az ablakon a tél kopogtat,
s hol van már a nyár!?
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Azon az éjszakán úgy havazott, mintha az ég egy régi, el nem küldött levelet tépett volna apró darabokra, és most mindet a falura szórná. A
Kifogás és mentség. Keresünk, kreálunk őket.Csak hogy megvédjenek minket. Azt hisszük, ha mögéjük bújunk, az igazság is megváltozhat.Ez bizony hiú ábránd csupán.
Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát. Volt neki gyönyörű
Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,
Amikor folyóvá vált az idő Az idő azon az estén különös módon viselkedett. Vagy talán csak ő nem tudott már lépést tartani vele. A
2 Responses
Szép vers! Igen, az élettel táncra kelni néha félünk, de a tavasz majd ebben is segít! Hiszem, hogy szívünk nem hiába várja!
👏, Gábor