Az én falum, BIA

Mindig kényeztet, még mindig szerez örömet, sőt rendre megajándékoz. Hol egy szép formájú színes kaviccsal, dióval, egy jó beszélgetéssel a régi évekről.

Jó látni a korábbi ismerősöket, váltani velük néhány szót. Egészen különleges élmény az, amikor valaki olyan száll fel a buszra, vagy jön be a biai üzletbe, mi úgy mondtuk gyerekkorunkban, hogy boltba, akit harminc, negyven év óta nem láttam. Mindig eltöprengek az idő múlásán, ami biztos rajtam is látszik.

Ősszel az utcákon járva, lehullott diók kínálják magukat. Néha összeszedek egy süteményre valót is. Mindig azt gondolom, itt nagy a gazdagság, nem kell a dió. Vagy élettelen ház előtt terem, ahol nem szedi össze már senki.

Milyen bölcsek voltak őseink! Gyümölcsfákat ültettek a ház elé! Az én édesapám születésemkor több meggyfát telepített a tiszteletemre, egy olyan telket szegélyezve, ami régen a nagyszüleimé volt. Ha jól emlékszem tizenegyet. Kettő, három még mindig megvan belőle és terem is!

Életem legszebb szakasza ideköt. Itt mindig boldog voltam. Sosem bántottak. Nagyszüleim büszkék voltak rám, az ismerősök szerettek. Házas életünk első két évét itt éltük, ekkor született gyermekem, Balázs is.

Évente többször megfordulok a faluban. Mindig feltöltődöm. Nézelődöm, fényképezek. Itt mozi volt régen… A Zöldár című filmet itt láttam egy vasárnap délután.

Szomorúan veszem tudomásul, egy -egy gyászjelentés kapcsán, hogy a környéken lakó ismerősök száma megint eggyel kevesebb lett. A hosszú-hosszú hunyadi János utcában már csak öt-hat ismerős lakik a legalább százból.

Az idén nagy vágyam teljesült! Helyre hozták a Metternich herceg uradalmi kastélyrészt. Iskola lett belőle. Kerengővel ellátott, virágos gyönyörűség.

A falu ősszel azért szép, mert mindent lehet benne látni kopaszsága végett. A gondosan betakarított és rendbe hozott portákat.

Tavasszal meg azért, mert lombos, virágos és színes.

Ma már város, Torbággyal együtt, azaz Biatorbágy, de a valóságban még messze van attól. Nem is baj.

2017. december

V. Nagy Ágnes
Author: V. Nagy Ágnes

V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »