Az idő ólomlábakon jár.
Az órán a mutató, mint földbe vájt eke
Húzatja magát.
A szemhéj le-lecsukódik.
De a gondolat még felkiált, s nem hagy
Nyugovóra térni.
A plafonon légy mászik.
Agyalok, vajon mit gondolhat, de csak totojázik.
Agyrugója nincs.
Ventilátor kerreg, levegő áramlik
“Lágy szellő, mely felhőkön ringat “– gondolom
Be mégse válik.
Egyszer fázom – máskor meleg a takaró.
S finom, mint a vattacukor. Azért talán rám
Mégse olvadjon.
Az este egy nyitott könyv. .
Üres oldalán a meséket úgy szővöm, mint pók
A fonalaival.
Álmokat vadászok. S a vágyözönből
finom selymet szővök végül, Az álmokat érlelem,
S magamra öltöm.
Így leszek a jó, s a rossz.
Bevetem futva az éjszaka könyvét. Nőnek a sorok, mint
Borostyánfüggöny.
Felkúszhatsz a leveleimen,
Amikor a megnyugvást nem leled. Akkor én majd
Segítek neked.
Mert te meg én egyek vagyunk.
Egy rugóra jár az agyunk. És érzéseink
Nyitott könyvek.
A mutató felriad hirtelen.
Vágtatni kezd. Mindjárt itt a napfelkelte.
Közeleg.
Fékezni az időt – késő.
Kukorékolva riaszt a kakas.. A hajnal nem
Hiteget már. Jön.
A napsugár átfut az arcomon,
Hol “oly rövid egy éjszaka” hagyott nyomot, s szőtt
Sok szép gondolatot.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
