Paál László emlékére.
Magányom, bánatom el nem ereszt.
Képeimben: hangomat hallom,
Hogy együtt zúgjon a fák boltozatával
Életem fényei, árnyékai, villognak
Sötétlenek az erdő útján, tisztásain.
Nem érzik a fájdalmat, örömöt
Nyomorúságomat, aggódásomat
Múló kedvem!?
Lelkemben megnyugvás lesz
Ha megértenek az emberek.
Fák az erdő szívemet betöltik.
Lomha táj megörvendeztet,
Barnasága én vagyok
Boglyák tövén alszik az őszi lomb.
Megértem a fák beszédét
Változatos formájukat
Nyújtózkodásukat, a fény felé
Üzenetet közvetítenek nekem,
Néma világ ez, mégis értem.
Hűtlen-sziszegik a fák
Hűtlen, szószegő
Szökevény vagy!
Susogja a fontainbleü-erdő.
Betegségem rám szakadt
Fulladt csöndben elnyúlva
Fetrengek a vaságyon, bódultan nyöszörögve
Elért a vég.
Sírásók némasága: kötél súrlódása, rögök hullanak
Dübörögve, betemet az éj
Így kellett végeznem ennyi a lét.
2019.01.17
Author: Szécsi Károly
Az alkotás valami pluszt ad ebben a rohanó világunkban, felszabadítóan és nyugtatóan hat a lelkemre. A belső világomat mutatom meg így. Az érzelmeimet előhívom, láthatóvá teszem. Akik értik a sorok között a mélységet is látják, érzékelik. Alázattal várom mindig, hogy legyen időm az írásra, és nagy nyugalmat érzek általa. Mindenkinek jó tollforgatást! Írni jó!