Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Szóvirágok hullámoznak a szélben, kezem lágyan simítja őket a réten. A lila, a kék… kéretőzik mind, jönne, kössem őket egy szép csokorba össze. De versembe
Mennyit gúnyolódtak rajta az emberek, összesúgtak a háta mögött. -Szegény, milyen bolond! Elment a józan esze is, amióta eltemette kislányát.-így beszéltek róla. Pedig, ahogy ő
Nézd, ahogy szívem sebeire virágokat hímzek! Begyógyítják, betakarják a hegeket, melyek örökre nyomot hagytak. Szívem minden egyes dobbanásával újabb virágok nyílnak ki szívemen. Hagyom, hogy
Gyönyörű ősz Aranyos fények a fák tetején, halkan búcsúznak a nyár mezején. Rozsdavörösben tündököl az ékes táj, a széllel suttog megannyi napsugár. A föld felett
Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg
Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem
