E világon, ha ütsz tanyát
fénynyaláb, bumeráng vagy tőr
üt lyukat rajtad, hát nem mindegy.
Máshogy forr a szív,
máshogy áramlik aztán az élet.
Hét lépcsőn vezet át a csend odalenn,
idekinn pedig zajba torkollik az ugatás,
veszett kutyák hada rajzik a vér szagára.
Az ember űzött vadként lohol át
szövevényes labirintusokon,
tekereg lagymatag eszméken,
ködös téveszméken – kísértetek asztalánál.
Végül megérkezik, majd alámerül újra…
Hét lépcsőn vezet át az út odalenn.
Ahogy hét szűk esztendő után hét bő,
lehetett a sárkány egyfejű után, hétfejű.
Ahogy eljutunk hetedhét országon is túlra
ahogy feléled a hét vezér legendája újra,
talán hétszer szállt alá a fáraólélek,
talán még a gonoszok is heten lehetnének
és ha az ember a hétpróbát mégis kiállja,
hét főbűn nélkül nevethet a halálra…
Ahogy a világ is hét nap alatt készült,
amíg a tökéletesség élőkkel egészült…
Amíg össze nem tört a rend.
Hová születsz, ott reményed, amíg világod szabadnak véled.
Hová építesz, ott a várad, téglát téglán ülni lássad!
Szivárványos felhő alatt, ha életre kel az öntudat,
legyőzöttként kiterítve, patkány boncnok földi őre
csak legyint rád. S néz a szívre.
Sodródik az áradatban, hol horzsol a lég,
karcol a por, fogaskerék kattan.
Ám halállá nem válhat más, csak a bizonyosság:
az áramlásban lakik az örökkévalóság.
Örömben is, igában is áramló légy!
Világ sírköve alatt mégy!
Author: Tarrósi Éva
Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.