Szép lábak, tükörkép

Néhány napja epiláltam,
De nem úgy, mint a nők úgy általában.
Nem a gyantától lett sima a lábam,
Sőt! Még csak nem is borotváltam.
Csodakencét használtam.

Az titok, hogy milyen márka,
A lényeg, nekem bevált hosszútávra
S mikor kimegyek az utcára,
Csak úgy süt reá a nyári nap sugára!

A lábam immár olyan szép,
Csillan rajta a napfény.
Zöld szemed pillantja meg épp
S te vagy bennem a tükörkép.
2024. 05. 05. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Mielőtt még késő

  Sokak számára hatalmas terhek vagyunk, Pedig magunk után nagy értéket hagyunk. Senki sincs, aki talál ránk elég időt, Nem értem, miért , Te ismered

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »