Életjáték

Az elmúlt napokban több olyan beszélgetésem volt, amelyben feljött, hogy mennyire intenzív ez az időszak. Sok mindenkinél felfokozottan jöttek mostanában a kihívások, a nehézségek, legyen szó kapcsolati, anyagi, egészségi, családi, munkahelyi, bármi. Ezzel a verssel azt az üzenetet szeretném átadni, hogy legyen hitünk az életben, a gondviselésben. Mindenki életében vannak borús és derűs időszakok, az élet természete a változás, azon belül is a hullámzás. Ha igyekszünk tudatosan felfeküdni ezekre a hullámokra és nem hagyjuk, hogy csak ide-oda dobáljon minket, akkor időnként látni fogjuk magunk előtt az irányt. Lehetünk a saját életünk hullámlovasai! Sosem tudhatjuk, hogy egy helyzet, hová fog továbblendíteni minket, éppen ezért fontos a hitünk.

Életjáték

Van úgy, hogy hullám csap össze felettünk
és épp kilátástalannak tűnik a helyzetünk.
Nem értjük a sors mily csúf tréfát űz velünk,
lángokban áll egyszerre testünk és lelkünk

Szeretnénk, az időben lehet visszamenni,
vagy épp a történteket semmissé tenni.
Elmenekülnénk, ha lehet igazán messzire,
ahol feltehetőleg senki sem találna meg.

Sajnáljuk magunk és magyarázatot várunk,
nem értjük, hogy mikor és hol hibáztunk.
Aztán mikor már épp elég az önsajnálatból,
feltámadunk, mint Főnix tüzes hamvaiból.

Megértjük, hogy minden értünk történik,
ha lezárul valami, megnyílik új lehetőség.
Figyelmed összpontosítsad a közeledő jóra,
hiszen a lent után mindig a felfelé jön újra.

Szellemi törvények ügyelnek eme rendre,
akkor is, ha nem látod saját történetedbe.
Higgy és bízz az Isteni vezettetésben!
Simulj bele az Élet védelmező ölelésébe!

Fitos-György Éva
Author: Fitos-György Éva

Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót! Fitos-György Évának hívnak, Budapesten élek a családommal. Hálásan köszönöm, hogy tagja lehetek az Irodalmi Rádió alkotóközösségének. Olvasni gyermekkoromtól kezdve nagyon szeretek, mind a mai napig rengeteget olvasok, csak az érdeklődési köröm változott, fejlődött az évtizedek során. Bevallom az iskolai irodalom órákért nem rajongtam anno, bár hiszem, hogy fel lehet kelteni az irodalom iránt a fiatalok érdeklődését. Sosem gondoltam volna, hogy a felnőtt életem része lesz a versírás. Kamaszként írtam néhány verset, melyeket a szerelem illetve a szerelmi bánat ihletett, azt követően azonban 48 éves koromig egy sem született. 2023 tavaszán elemi erővel tört fel belőlem a Mi végre? Emlékezz című versem, melyben az emberi létezés értelmére keresem a válaszokat és úgy érzem a vers végére meg is találtam. Azóta közel 70 versgyermekem született, melyek a belső megéléseimet, a világlátásomat és lelkem mélységeit, dimenzióit közvetítik. Ők belőlem egy picinyke darab, ahogyan megélem önmagam és az ajándékba kapott életem. Mert élni egy csoda! Hiszem, hogy minden nehézség, feladat okkal jön az életünkbe, hozzánk tesz valamit, többek leszünk általa és fontos, hogy emellett képesek legyünk arra, hogy meglássuk az élet apró örömeit, csodáit. Természetesen nekem is vannak mélypontjaim és örömteli pillanataim, melyeket megírok a verseimben. Igyekszem elfogadni, hogy...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »