Az ablakból látott tavasz

Az ablakból látott tavasz

 

Kikerics illata árad, egy újabb tavaszi reggelen,

Mókus szalad fel s alá a fán, rohanás esztelen.

Esők után sütteti hasát kora reggel az utca,

Gyermekek játszanak üvöltve vidáman, repül a labda.

Nagyra nyúlt a fű, pedig néhány hete vágták haját,

A bagoly pedig megint, megijesztette magát.

Hangjától már most tudom, hogy szalad minden egér,

Ruhák száradnak napozóágyban, számukra az az erkély.

Feltűnik egy gépi hang, ez szakítja félbe a világot,

Gépi bűze most köhögtet meg, egy nagyszerű világot.

De újra zöld a világ, az élet is előre halad,

Lesz néhány emlék amiről, már tudom, hogy marad.

Még egy lágy szellő hoz üzenetet, a nagy gesztenyefának,

Simogatásában üzeni meg néki azt, tudod, hogy imádlak.

 

2014.04.23.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »