az ajándékok ajándékai (in memoriam Winy)

Rékának                                                

az első ajándékot a Szüleimtől kaptam:

azt, hogy megkaptam tőlük az életet

a másodikat az élettől kaptam (vagyis inkább nyertem):

a Mama az, aki rám talált, és megszeretett

a harmadikat őtőle kaptam:

Te magad vagy az, a gyermek, aki nekünk született

a negyedik a Cicácska volt, akit Te ajándékoztál nekem:

a legjobb, legközelibb barát, aki elfogadott és velünk élt, míg élhetett

az ötödik ajándékot őtőle kaptam: kedves, szelíd ragaszkodását,

cserébe a gondoskodásért és szeretetért, amiben gondtalanul létezhetett…

2024.01.07. (68 évesen)

elhangzott 2024.03.07 -én a Szófonóban (Irodalmi Rádió)

illusztráció: saját fotó

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

 Az „az ajándékok ajándékai” című rövid lírai vallomás egyszerűségében hordozza legmélyebb erejét: a szöveg nem nagy poétikai gesztusokra, hanem az emberi szeretet fokozatos egymásra épülésére építi érzelmi ívét. A vers szerkezete szinte számozott emlékezéssé válik, amelyben az „ajándék” motívuma nem tárgyi jelentésben, hanem egzisztenciális és érzelmi értelemben teljesedik ki. Az élet, az anya, a gyermek és végül egy állathoz, mint társhoz való ragaszkodás láncolata olyan bensőséges értékrendet rajzol fel, amelyben minden kapcsolat továbbadott szeretetként és egymásból következő lelki örökségként értelmeződik.

A szöveg líraiságát a visszafogott, szinte beszédszerű nyelvezet adja, amely a díszítettség helyett az őszinte megszólalás belső erejére támaszkodik. A szemantikai egyszerűség mögött azonban erőteljes metaforikus tartalom húzódik: az „ajándék” fokozatosan az emberi létezés spirituális és érzelmi szimbólumává emelkedik. A szeretet itt nem absztrakt fogalom, hanem egymásnak továbbadott létélmény és megtartó jelenlét. A „Cicácska” alakja különösen finom érzelmi-metaforikus szerepet kap: az állat nem pusztán társ, hanem a feltétel nélküli elfogadás, a csendes hűség és a veszteségen is átívelő kötődés megtestesítője.

A retorikai felépítés repetitív szerkezete – „az első”, „a második”, „a harmadik” – litániaszerű dallamot kölcsönöz az írásnak, amely lassú, meditatív hömpölygéssel vezeti az olvasót a zárlat felé. Ez a fokozás nem dramatikus, inkább benső rezgésű, halk emocionális hullámzás, amelynek ereje éppen visszafogottságában rejlik. A sorok hangzásvilága puhán hömpölygő, szinte prózaversszerű; a mondatok természetes ritmusa emberközeli intimitást és finom melankóliát teremt.

Különösen értékes a mű érzelmi képiségének tisztasága: a szeretetkapcsolatok nem idealizáltak vagy pátoszosak, hanem tapinthatóan emberiek. A hangulati és finoman szeretetteljes érzelmi rétegek a gondoskodás, az odatartozás és a veszteség fájdalmának bensőséges dimenzióját erősítik. A metaforák képisége nem harsány vagy túlterhelt, hanem szelíd és áttetsző; éppen ez a visszafogottság ad különös hitelt az érzelmi motívumoknak. A tipográfiai tagolás – az üres sorok, a rövid kijelentések elkülönítése – szinte lélegzetvételekké alakítja a szöveget, így az olvasás ritmusa maga is emlékezéssé válik.

A mű legfőbb értéke talán abban rejlik, hogy képes a legegyszerűbb emberi tapasztalatokat – születést, szeretetet, kötődést és elmúlást – csendes méltósággal univerzális érzelmi tapasztalattá emelni. Nem kíván nagy igazságokat kimondani, mégis mély humanitással és benső megrendültséggel beszél az élet legfontosabb ajándékairól. 

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...