macskaszerelem

szerelem a macskát,

étellel, itallal,

jó szóval rendszerint leszerelem,

de ne gondold ebből, ne gondold kérlek,

hogy ez lenne a macskaszerelem,

vagy a viszontszerelem…

2023.09.30. (67 évesen)

elhangzott 2024.03.07 -én a Szófonóban (Irodalmi Rádió)

illusztráció: saját fotó 

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

 A „macskaszerelem” című rövid lírai szöveg finom iróniával és visszafogott érzelmességgel bontja ki ember és állat különös, nehezen megfogalmazható érzelmi együttélését. A vers nyelvezete egyszerűségében válik szemantikailag telítetté: a hétköznapi szavak mögött a ragaszkodás ösztönös, mégis törékeny tapasztalata húzódik meg. A „leszerelem” és „macskaszerelem” játékos egymásra felelése egy szeretetteljes szimbiózis lírai jelévé alakul, ahol a közelség egyszerre bensőséges és kiismerhetetlen, mégis természetes biztonságérzetet hordoz.

A sorok rövidsége, a levegős tipográfia és a szünetek halk, szinte doromboló ritmust kölcsönöznek a szövegnek. Retorikai felépítése fokozatos önárnyalásból épül: a beszélő kijelentései rendre enyhülnek, visszahajlanak, ettől a hang személyessé és hitelessé válik. A belső hangulat játékos, meleg és enyhén melankolikus; érzelmi hullámzása apró gondoskodó gesztusokból fakad, melyek nem birtokló szeretetet, hanem egy kölcsönös jelenléten alapuló együttélést fejeznek ki. A vers líraisága éppen ebben a visszafogottságban teljesedik ki: nem nagy érzelmi kitörésekkel, hanem csendes, mindennapi rezdülésekkel teremt meghittséget.

A hangzásvilág lágy, élőbeszédszerű dallamú, amely az olvasót egy intim, meghitt érzelmi térbe vonja be. A mű egyik legerősebb sajátossága az érzelmi motívumok képi egyszerűsége: étel, ital, jó szó és jelenlét — ezek az emberi hétköznapi mozzanatok a kötődés csendes, közös szertartásaivá nemesülnek. A metaforikus képiség nem túlterhelt vagy elvont, hanem finoman tapasztalati jellegű, ettől válik hitelessé és szerethetővé. A vers arra emlékeztet, hogy a szeretet sokszor nem látványos viszonzásban, hanem a megszokott közelség nyugalmában, a hallgatólagos összetartozás apró pillanataiban létezik.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...