Semmi vagyok

Te voltál minden,
s most így egyedül,
semmi vagyok,
a magány még hegedül,
a világ voltál nekem,
s most összedőlt minden,
és ha már elveszett,
a minden már nincsen,
melletted szárnyalt lelkem,
most porban, sárban hempereg,
szikrázó magasságból,
sötét mélység lett,
eltűnt ölelésed,
nincs már meg mosolyod,
nem látom már szemed színét,
s dús ajkad vörösen adta foltot,
el múlt egy álom,
nem vágytam soha többre,
egy álom volt,
s nem is lett több belőle…
Vallyon Miklós
Author: Vallyon Miklós

1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Patak partján

Patak partján   Patak partján üldögélek, Lábam vízbe lógatom; Nézem az eget, s a Napot, Kinek bánatom mondhatom. Sóhajtozom magamnak, Gondolkodom, hol kezdjem; A világ

Teljes bejegyzés »

Nincs majd, csak most

  Nem gondolhatod, hogy mindig lesz majd holnap, Mert nem mindig adódik számodra másnap. Ne állj bőrönddel a vasútállomáson, Nincs „MAJD” kiirás az óriás plakáton.

Teljes bejegyzés »

Ködbe zárt álom

Ködbe zárt álom Lágy köd ül a fákon, csend csobban az éjben, egy fény rezzen bennem, mint csillag az égben.   Fölfelé nézek, hol álom

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Képeslapok Porečből

Hat emlék, amelyet a tenger adott “Nyaralni tudni kell, és ti tudtok is! “- jegyezte meg egyik barátnőm, miután meséltem neki az idei horvátországi nyaralásunkról.

Teljes bejegyzés »

Lélekradír

Mondták már, hogy nem kellene, Vakon bíznod abban, ki hitványan szeret? Hogy kár lenne másoktól függened, remélve, hogy elég a szeretet? Ha egyszer felnyílik a

Teljes bejegyzés »