Mindig szomorú az idő halottak napján
Mintha csak sóhajokból állna a világ
S e bánatot a szél sem fújhatja el
Mert van, ami mindig ugyanúgy fáj.
Évről-évre több gyertya köröttem
És vibrál bennem a fájó láng
Leégett gyertya füstje marja szívem
Mert e veszteség nagyon fáj.
Emlékeim fölém kerekednek.
Hallom a régi kacagást.
Érzem az örök szeretetet
Bennem pislákol már a láng.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...