Régi kolostor harangtornyában
néha még megszólal a rozsdás kis harang.
A nemlét csendjét nem zavarja már
rajta kívül sem ima, sem más földi hang.
Elnéptelenedett kerengőben
fényes a márvány, a kőkorlát megkopott.
A vadonná lett kertbe nem vezet
más, mint tört kövű, foghíjas lépcsőfokok.
A kis kertet bár gyom verte fel, az
orgonaszó még ott kísért a bokrokon.
Pedig nem lakják már a szobákat:
a ház nem más, mint múltba fagyott múzeum.
És mégis él, csendjében mártózik
a lélek, ha érzi, ereje elfogyott:
útján bőkezűen meghintették
fénnyel-árnnyal hol angyalok, hol démonok.
Minden, lelkek mélyén alvó csendet
őrző hely csak avatatlan szemnek elhagyott,
békéje csak pislákolni látszik,
pedig feltartóztathatatlanul ragyog.
Minden gondolat szárnyalni vágyik,
a kék égen magas hegyek fölé repül,
a távolban hegyormok kápráznak,
ott a hó veti meg a lábát egyedül.
Sápadt árnyék reszket fent az égen,
valamit lejegyzett a Teremtő keze.
Lehetetlen, hogy bárki megfejtse,
halványul, s elillan az emlékezete.
Magasság és mélység, vég és kezdet…
Félelmük szétpattan, megtörik a kövön.
Nyilvánvaló, hogy minden varázslat:
varázslat a bánat, varázslat az öröm.
Száz álom lépi át a küszöböt,
hogy kint valóra váljon, ezért elköszön.
Ragyogó fények és árnyék várja
vissza, ha megpihenni újra visszajön.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
2 Responses
Profi verssoraid nagy tetszéssel olvastam. Szeretettel gratulálok hozzá!
Rita
Köszönöm szépen, Rita!
Üdvözlettel:
Angéla