Kipróbáltuk az orosz telet

– Gyerekek! Ismét lehet Szovjetunióba utazni tanulmányi gyakorlatra! – kiáltotta el magát a főiskolás csoportvezető az egri tanárképzőn.
– Nosza, pályázzuk meg ezt a lehetőséget!- csillant fel a szemük. – Egy éve is milyen jól telt az idő Leningrádban! Ott hat hétig voltunk. Most mennyi időre megyünk?
– Most fél évig fogunk ott tanulni! Pont belemegyünk a nagy orosz télbe. Lehet, hogy – 30 fok is lesz több hónapon keresztül. Nem baj, nehogy ilyen apróság megijesszen bennünket! – elmélkedett Klári.
Nagyon gyorsan összegyűlt az utazó csapat. Vásároltak mindenféle meleg ruhákat. Készültek a hosszú vonatos utazásra. Vittek magukkal lekvárt, szalámit, gyulai kolbászt. Nem romlandóak, és legalább lesz egy kis hazai íz.
Valóban belementek a nagy télbe. Nagyon kevésnek bizonyult a magyar télikabátjuk. Ott őszi ruházatnak nézték. Tényleg – 20 – 30 fok volt az elején. A többi oroszhoz hasonlóan a sapka tetejére még egy sálat is kötöttek, csak a szemük és orruk látszott ki belőle. Az ujjuk majd lefagyott! Sürgősen vettek meleg bundás kesztyűt.
Az ottani beosztás szerint két másik orosz lánnyal kerültek egy szobába. Ők már tudták, hogy hideg lesz éjjel, ezért hoztak otthonról dunnát. Bezzeg a fázós magyarok felvették még a fürdőköpenyt is a pizsama tetejére, a paplanra pedig még a kabátjukat is ráterítették!
Az orosz lányok rendkívül szégyenlősek voltak! Este lefekvéskor lekapcsolták a villanyt és még így is a kétajtós szekrény kinyitott ajtajai között vetkőztek hálóruhára.
Nagyon érdekes volt ám a tisztálkodás! Akkoriban a magyar kollégiumokban is voltak mosdók a fürdőszobákban és néhány zuhanyzófülke. Itt, Vlagyimirben egy fürdőszobában két oldalt tíz-tíz mosdókagyló volt. De ők a hideg miatt csak fogmosására használták. Klári azonban hősiesen minden reggel megmosdott a hideg vízben derékig, ahogy otthon szokta.
– Hol lehetett itt zuhanyozni?
Képzeljétek el, a kollégiumon kívül voltak úgynevezett fürdőházak. De nem mellette, hanem 10-15 percig is eltartott odasétálni. Hétvégén jól befűtötték, és a diákoknak sorba kellett állniuk, hogy bejussanak a zuhanyzófülkékbe. Tehát hosszabb időt kellett rászánni. Ilyent Magyarországon nem láttak. Ez orosz specialitás. Az oroszok hosszú ideig csutakolták magukat a vízben. De a magyarok sem jöttek ki gyorsan, ha már egyszer hetente bejutottak. De jó volt a jó meleg víz alatt álldogálni! Amikor kinn az orrod is majd lefagyott, nagyon jól esett a forró zuhany!
A délelőttök tanulással teltek el, délután pedig a magyar csapat járta a múzeumokat, üzleteket.
– Mit csináljunk hétvégén?
Tanáraik elmondták, hogy van lehetőség Moszkvába utazni hétvégére havonta egyszer, de engedélyt kell kérni jó előre a tanulmányi osztályon. Engedély nélkül tilos 300 kilométerre utazni! Ha elkapnak, hazaküldhetnek.
Vlagyimirből Moszkvába 3 órát kellett vonatozni. De hol alszanak majd? Más magyarországi főiskoláról is érkeztek Vlagyimirbe magyarok, akik már tudták, hol van az a kollégium Moszkvában, ahol magyar diákok is laknak. Náluk lehet aludni. Sőt, még táncos mulatság is volt szombat esténként, emiatt felszabadultak az ágyak a szobákban. Mivel nem volt más lehetőség, az egyszemélyes ágyon ketten aludtak, lapjával, az oldalukon. De ez egyáltalán nem zavarta őket.
Nappal Moszkva utcáit rótták. Sok szép múzeumot, templomot megnéztek. Sajnos, a templomok mind múzeumszerűek voltak, nem a rendeltetésünknek megfelelően használták őket. De így is csodálatos volt a Vlagyimir Uszpenszkij székesegyház a színes hagymakupoláival és a Kreml épületegyüttese. Még Lenint is megnézték… Hihetetlen! Legalább 2 órát álltak sorba, hogy bejussanak. Klári ma hívő emberként biztosan nem menne be! De akkor elvárták tőlük. Erről jut eszembe! A vonatablakból láttak egy családi házat, melynek udvarán ember nagyságú Lenin-szobor állt. Nahát! Magánszemély házának udvarán! Nagyon-nagyon csodálkoztak.
Klári odavolt a művészetekért, ezért legjobban a Tretyakov Képtár tetszett neki. Már az iskolai oroszórákon is tanultak az orosz festészetről. Andrej Rubljov és Teofan Grek ikonjait, Repin képeit nagy élmény volt eredetiben látni.
Egy másik hétvégén elutaztak Szuzdalba és egy kolostort is meglátogattak közösen a csoporttal.
Klári legizgalmasabb élménye mégis Leningrádhoz kötődik. Vlagyimirben kellett volna megünnepelnie a születésnapját. Ez nem volt igazán lelkesítő. De hirtelen felvillant egy ötlet! Mi lenne, ha pont akkor látogatna el Leningrádba Olgához? Olga családját lelkesítette az ötlet.
– Gyere, gyere! Nagyon szép ünnepet csinálunk neked! – ígérték.
Egy éve, mikor Leningrádban voltak nyelvgyakorlaton, a november 7-i ünnepnapok előtt az utolsó pillanatban jutott eszükbe, hogy nem vettek kenyeret, és háromnapos iskolai szünet lesz. Valószínűleg be lesznek zárva a boltok.
– Hol vegyünk kenyeret? Kérdezzünk meg valakit!
Épp arra járt egy kedves idős orosz hölgy.
– Tessék mondani, hol lehet kenyeret venni?
– Kedveském! Hallom külföldi vagy, de nagyon jó a kiejtésed. Honnan jöttél?
– Magyarországról, Egerből. Ott a tanárképző főiskolán tanulunk oroszt. Azért jöttünk ide, hogy eredeti környezetben gyakorolhassuk ezt a szép nyelvet.
– Nekem van egy veletek egyidős unokám, Olga. Szeretnétek- e vele beszélgetni?
– Jaj, de kedves tetszik lenni! Épp arra vágyom, hogy legyen egy orosz barátnőm. Meg tudná adni a telefonszámát? De először tessék neki elmondani, hogy személyesen is találkoztunk.
Így ismerkedett meg Klári Olgával, aki később segített neki eligazodni a csodálatos Leningrádban (ma Szentpétervár), amelyet észak Velencéjének is hívnak.
Klári ettől az ötlettől felvillanyozva engedélyt kért a 3 napos leningrádi utazáshoz és ott- tartózkodáshoz. Előre megváltotta a retúrjegyet. Éjjel kellett utaznia hálókocsival. (Mai menetrend szerint is 7-10 óra az út, több, mint 900 km.) A magyar hálókocsiktól eltérően itt 3-3 ágy volt egy fülkében két oldalt. Óriási szerencséjére ő volt az első, aki beszállt a fülkébe. Felmászott a legfelső ágyra. Ott jól el lehet rejtőzni. A többiek más állomásokon szálltak fel. Az izgalomtól nem sokat aludt aznap éjjel, viszont megtanult hang és moccanás nélkül feküdni, mivel rajta kívül csak férfiak voltak a fülkében. Teljesen a feje-búbjára húzta a takarót, hogy semmi ne látszódjon belőle. Reggel a férfiak még javában horkoltak, amikor Klári a végállomás felé közeledve csendben ott fenn felöltözött. Amikor lement az alsó szintre, az öt férfinak tátva maradt a szája:
– Ilyen helyes kislánnyal utaztunk és nem is tudtunk róla!
Na még csak az kellett volna! Klárinak nagy kő esett le a szívéről, amikor megérkezett Leningrádba. Túljárt az eszükön!
Olgáékkal nagyot nevettek az eseten.
Barátnője szülei és nagymamája hétfogásos ebédet készítettek mindenféle orosz specialitásokkal. Még otthon, Magyarországon sem volt ennyi ennivaló az asztalon a születésnapján. Ez a nap feledhetetlen élmény maradt számára. Milyen jó, ha az embernek vannak barátai külföldön is és tud idegen nyelven beszélni, hogy megértsék egymást!
Olgával felidézték a régi élményeket: mindenkinek megünnepelték a születés – vagy névnapját, bulit rendeztek. Persze Olgát is meghívták.
Visszaemlékeztek: volt olyan eset is, amikor Vologyát és Irinát hívták meg, akikkel Klári legelső, 1971-es oroszországi útján ismerkedett meg, és azóta is leveleztek egymással. Már akkor szerveztek külföldi tábort a legjobb tanulóknak, akik elutazhattak a Heves megyei Eger testvérvárosához, Csebokszárihoz közeli, Volga partján fekvő gyerektáborba. Micsoda örömteli napokat éltek ott át! Vologya gyönyörűen harmonikázott, a magyarok pedig megtanulták a fülbemászó orosz dalokat. Képzeljétek el, eljöttek Leningrádba! Olyan jó volt újra találkozni velük! Együtt sétáltak a Néva partján, megcsodálva a sok karcsú hidat, múzeumokba látogattak, jégkrémet vettek. Az orosz jégkrém nagyon finom volt és jó nagy. Az utcákon zimankós hideg vette körül őket, de még a boltokban is csak minimálisan fűtöttek. Ezért a megkezdett jégkrémet egyszerűen betették a retiküljükbe, ami nem olvadt el addig, míg ki nem jöttek a boltból.
Fél év nagyon hosszú időnek tűnt a családtól távol. Klári álmában sokszor otthon járt. Egyszer például Budapest kedves utcáin sétált. Honvágyukban többször összegyűltek egy szobában és magyar népdalokat énekelgettek. Petőfi Sándort is idézték:
„Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh, mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.”
Igaz, nagy tél volt mögöttük, de májusban elkezdett erősen sütni a nap. Ez felvidította a lelküket is. De jaj, fürdőruhával, nyárias öltözettel nem készültek! Ennek híján színes fehérneműben ment le a lánycsapat a folyópartra napozni. Nem fogjátok elhinni: az oroszok szintén fehérneműben úsztak. Most a magyarok voltak kicsit szégyenlősek. A pikáns megjegyzéseket tevő orosz fiúkat igyekeztek távol tartani maguktól…
Végre eljött a hazautazás napja! A hosszú vonatozás után könnyeket csalt szemükbe, amikor meglátták a határon az első magyar fákat, virágokat, tyúkocskákat…
A vonatról leszállva Klári szinte repült apukája karjaiba! Milyen jó volt édesapja keblére bújni!
Mindenütt jó, de legjobb otthon!

Author: Gardynik Katalin

Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.