Hangtalan szavakból szőtt sóhajoktól sűrű az éj,
ragyog a fehérbe öltözött lombok árnya.
Csendes méltósággal borul feléjük a csillagok
kéményfüstben reszkető fényű glóriája.
Itt-ott a fehér hóba fehérré taposott szívek,
a szabad téren gyermekkarnyi angyalszárnyak…
Gyapjúszín háttérbe melléjük mintha csak hangtalan
suhanó angyalok jeleket karcolnának.
A hópihék merengve ringanak az ágak hegyén.
Megcirógatja őket egy láthatatlan ujj,
vagy rejtőzködő apró madárka moccan, s a
tűlevelek közt foglyul ejtett hó földre hull,
melyből a tündérek varázsport kevernek, s közelgő,
idegen neszre mozdulatlanná dermednek,
megvárva a gyanútlanul arra járó lelket, ki
varázsporukban észrevétlen megfürödhet:
Halk léptek ropogtatják a jéggé fagyott világot,
hátrahagyva a megreccsenő valóságot.
A hazafelé vezető útján talán kinyílnak
a még csak szívébe varázsolt jégvirágok.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
