Önzetlennek lenni

Önzetlennek lenni, lám azt is jelenti,
hogy ha nem néz rád, és nem érdekel senki,
te akkor is figyelsz és adod az időt,
rászánva, vigyázva és megérteni őt.
Magával törődik, nem érdekli senki,
mégis az fontos, hogy valaki figyeli.
Miért nem érdekli más?- van rá kifogás,
de csupán maga körül jár a körforgás.
Ne ítéld el, és ne bántsad őt sohasem,
szeretet nem bírál, és nem bánt senkit sem.
Te vagy igazán gazdag, mert nyitni vagy kész,
szeretethez érzelem kell, nem pedig ész.
Adj, míg teheted, adj örömmel és szívvel,
hisz a szeretet az évekkel sem vész el.
Gazdag a léted, hogyha nyitott vagy másra,
szereteted az ég hidd el, meghálálja.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Adj, míg teheted, adj örömmel és szívvel,
    hisz a szeretet az évekkel sem vész el.
    Gazdag a léted, hogyha nyitott vagy másra,
    szereteted az ég hidd el, meghálálja.”

    Kedves Rita!
    Szépet, jót, kedveset, mindenben: szeretetben teljeset kívánok Neked!
    Szeretettel: Zoé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Égi léptek

Égi lépteid nyomában járok, Hisz éltetnek téged az égi álmok. Szabadságod lángol bennem, Itt ragyog minden egyes versben.   Rímekre írom a madár szárnyalását, Átadom

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Időtlen menedék

Álmaimnak hűlt helye már, Túl nagy ígéretet tett nyár. Elvesztettem egy álmot, hagytam elhalni, Most tőled próbálom a boldogságot elkapni. Számomra megállt az idő, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Árnyék

Szabadságra és boldog jelekre vágynék, De te most úgy ölelsz, mint egy fojtogató árnyék. Tátongó űr emészti fel most érzelmeim, Sírnak a meg nem történt

Teljes bejegyzés »