Ha elmegyek

Ha elmegyek

Majd szellő leszek,
lágyan simogatlak,
észre sem veszel,
ha csendben átkarollak.

Majd felhő leszek,
s ha tikkadt estén fáradsz.
Rád hajolok szépen,
lágy esődalt hallgatsz.

Majd napsugár leszek
alkonyati fényben,
arcodon pihenek,
szíved melegében.

Majd nevetés leszek,
Ki tudja, hogy honnan,
átlépek az időn,
s eltűnök a múltban.

Hirtelen füst leszek,
könnyedben kacsintok,
s álmaink hullámán
az égbe hajózok,

szárnyak nélkül szállok,
hang nélkül kiáltok,
égi orgonámon
áldást muzsikálok.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »

Elfojtott érzelmek

Elfojtott érzelmek Nagy volt az öröm a családban: szinte egyszerre szült a két nővér, az egyik kislányt, a másik kisfiút. A kisvárosban akkoriban még nem

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. nov. 5.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a posztban összegezzük elmúlt havi munkánk eredményeit. Készülnek új könyvek, vannak új hanganyagok, voltak és lesznek rendezvények is, de ami most a

Teljes bejegyzés »

Látomező

Kék tornacipőjének fűzőjén apró, fekete hangya masírozott kitartóan. Fürgén haladt a fehér cipőpertlin. Amikor a masnihoz ért, kicsit megtorpant. Úgy tűnt, gondolkodóba esett, vajon folytassa-e

Teljes bejegyzés »